New Orleans Hornets - magyar szurkolói oldal - hungarian fanpage
Szerinted?
Mi lehet az oka az évek óta tartó sérüléshullámnak?

sérülékeny játékosok
rossz edzők
rossz orvosok
balszerencse
más
Szavazás állása
Lezárt szavazások
 
Menü
 
Alapszakasz
39 Gy - 43 V
 
Hírek

Ely Lódarázs

  2007.09.13. 10:43

Tegnap este hozta nyilvánosságra a Hornets, hogy a szabadügynök Melvin Ely-t leigazolta. A 29 éves, 208 centiméter magas centert ma mutatják be New Orleans-ban. A játékost még 2002-ben draftolta a Clippers a 12. helyen. 2 kaliforniai szezon után a Charlotte Bobcats-hez cserélték, majd idén a San Antoniohoz került, de sok vizet nem zavart a bajnoknál. A játékos a legjobb szezonját a 2005-2006-os kiírásban futotta, ekkor átlag 23 perc alatt 10 pontot és 5 lepattanót szerzett.

Pargo marad

  2007.08.03. 21:03
Janero Pargo újabb két évre marad a Hornets színeiben, miután az ügynökén keresztül megállapodott velünk. A hátvédet még európai csapattal is hírbe hozták, de végül tőlünk kap majd 2 évre négymilliót, de jövőre ismét kiléphet a szerződéséből, ha a tavalyi szezonnál még nagyobbat robbant. Reméljük nem fog, mert az már azt jelentené, hogy ő lenne a kezdő irányító Chirs Paul helyett...

A Kings ellen kezdünk

  2007.08.03. 14:09
A 2007-2008-as szezont a Sacramneto Kings ellen kezdi meg a Hornets, méghozzá hazai pályán. Az úgynevezett Nemzeti Csatornák összesen 2 meccsünket fogják sugározni (vagyis ezeket egész Amerika látni fogja és nagyobb eséllyel kerülnek be a P2P-k kínálatába is), a november 11.-i Portland elleni meccset és a Miami ellen megrendezésre kerülő januári találkozónkat. Az első két hazai meccsünk után következő 9 meccsünkből összesen hetet fogunk idegenben játszani, majd utána 10 meccsből hét alkalommal lépünk pályára hazai közönség előtt. A legtöbb meccs egymást követően hazai pályán januárban lesz (5), míg idegenben március végén (6).

Biznisz

  2007.07.27. 22:34
George Shinn eladta a Hornets tulajdonjogának negyedét egy louisianai üzletembernek, Gary Chouestnek. A 25% 62 millió dollárjába került a hajógyárosnak, aki amióta a Hornets New Orleans-ban játszik (2002), szezonbérlettel rendelkezik a pálya közvetlen közelében. Shinn már Oklahomában is keresett olyan befektetőt, aki a tulajdonjog 50%-nál kevesebbel is beéri, de érthetően ott csak olyan ajánlatot kapott, amely a többségi tulajdonrészre vonatkozott, azonban Shinn nem akarta elveszíteni a kontrollt a franchise felett. Shinn számára egyre égetőbbé vált ez a kérdés, mivel 2004-ben a korábbi kisebbségi tulajdonostársát, Woodgate-et kivásárolta a franchise-ból 70 millió dollárért, és nem tudta zsebből kicsengetni a teljes vételárat.

Mason visszatér Milwaukeeba

A BBall.hu híre  2007.07.23. 18:14
Desmond Mason pénteken aláír a Milwaukee Buckshoz. A 2003-2005 között a Szarvasokat erősítő swingman korábbi sikerei színhelyére tér vissza. A 2001-es zsákolóverseny győztese utolsó milwaukeei idényében 17,2-es pontátlagot ért el.

Erre nem lehetünk büszkék. Rockets- Hornets: 98-93.

  2007.07.16. 10:04
Ugyan a nyári ligában elért eredményeknek sok jelentőségük nincs, azért nem árt, ha a Csapat fog egy-két meccset. Idén ez nem sikerült, nyeretlenül fejeztük be a sorozatot. Armstrong 13 pontot és 10 lepattanót szerzett, a legutóbbi meccs után nagyon haragudott magára a játékos, amiért a lepattanók terén nem teljesített jól, most javított. A másik önmagával vívódó játékosunk, Haluska is végre letett valamit az asztalra (15 pont, 2 blokk). Roberson most is mindent elkövetett azért, hogy a Hornets a végleges keretében tartsa (17 pont), Julian Wright viszont csak közepesen teljesített: 6 pont és 5 lepattanó.

Továbbra is nyeretlenül. Hornets-Suns: 86-94

  2007.07.14. 07:38
Fennáll a veszélye annak, hogy az idei nyári lötyögést győzelem nélkül fejezi majd be a csapat, ezúttal a Phoenix állta az útját a mieinknek. Viszont az előző meccshez képest biztató jelek is akadtak a pályára lépők teljesítményében. Hilton Armstrong 24 pontot szerzett (viszont csak 4 lepattanót) 32 perc alatt. Roberson már a második nyári ligás meccsén ért el 20 pontnál többet (23). Wright érdemel még kiemelést: az első pontjait egy zsákolás útján szerezte, aminek következtében az egyik cipője szanaszét szakadt. Szerencsére tudott egy másik 49-es csukát szerezni, és 14 pontot, 7 lepattanót és 4 gólpasszt szerzett. Statisztikák>>>

Morris Peterson a miénk!

  2007.07.14. 00:55
A Hornets nyerte a Toronto Raptros 30 éves játékosáért folytatott csatát, így a következő 4 évben a mi játékosunk lesz a 201 cm magas hátvéd. A remek triplavetőt 2000-ben draftolta a 21. helyen a Raptors, miután egyetemi bajnokságot nyert. Karrierátlaga: 12 pont, 3,8 lepattanó. Petersonra már 3 éve is fájt a foga a Hornetsnek, de akkor nem tudtuk megszerezni a játékost.

Csak szenvedtünk. Hornets-Bucks: 58-72

  2007.07.13. 11:45
Mazochista Hornets-szurkolóknak kötelező darab az éjjel lejátszott Milwaukee elleni mérkőzés, így nagyon nem is vesézzük ki a történteket. Wright 0/9, Haluska 1/5 arányban célzott, csak hogy az idén draftoltakat említsük. A pontkirályunk Roberson volt 16 ponttal. A csapat 30% alatt tüzelt... Statisztikák>>>

Játékosvadászat

  2007.07.12. 15:44
A Hornets ajánlatot tett Morris Peterson leigazolására (Raptros) a szerdai piacnyitással, azonban Peterson még nem döntött. A hátvédnek van miből választania, mivel több csapat ajánlata is előtte hever. A Csapat Petersenon túl komoly érdeklődést mutat Matt Barnes, Mickael Pietrus (mindkettő Golden State), James Posey (Miami) és Sasha Pavlovic (Cleveland) iránt.

A hosszabbításban maradtunk alul. Hornets-T'volwes: 83-85

  2007.07.10. 08:53
Hilton Armstrong és Ced Simmons is végigülte sérülés miatt a Minnesota elleni találkozót, amit a rendes játékidő utolsó másodperceiben elengedett Wright-tripla hozott egálra, viszont a hosszabbítás végén szintén döntetlennél egy nehéz ziccerrel Corey Brewer megnyerte a Farkasoknak a meccset. Az első hét pontunkat Vinicus szerezte az összecsapáson, viszont a meccs hátralévő részében összesen 2 pontra futotta a braziltól. A legjobb játékosunk Wright lett 13 ponttal és 11 lepattanóval. A teljes meccset itt nézhetitek meg>>>

Nem rossz, csak a lepattanók. Warriors-Hornets: 110-102

  2007.07.08. 08:04
A végjátékban bukta el a Hornets az első nyári ligás meccsét a Warriors ellen. Az első negyedet átaludtuk (már ami a védekezést illeti), majd a második játékrészben 16-2-es rohammal már átvettük a vezetést is. Az utolsó negyed előtt döntetlennel álltunk, de a meccs utolsó perceiben nagyon nem ment a pontszerzés és kikaptunk. A döntő tényező a lepattanózás és az olasz Belinelli volt. 12 támadó-lepattanóval többet szerzett nálunk a Warriors, az ellenfél olasz újonca pedig 37 pontot szerzett, hihetetlen dobásokat bemutatva. A Hornets legjobbja Anthony Roberson volt, a harmadéves hátvéd 22 pontig jutott. Hilton Armstrong áprilishoz képest néhány kilóval izmosabban érkezett, és tőle szokatlan módon remekül vette ki a részét a támadásokból is, de idő előtt le kellett ülnie egy kisebb sérülés miatt, ám a következő meccsen már játszhat (17 pont). Az első körös draftultunk, Wright jó benyomást tett, 9 mezőnydobásából 5-t értékesített, nem úgy tűnt mint akinek a dobással vannak a legnagyobb gondjai. A teljes meccset itt nézhetitek meg>>> Statisztikák>>>

Nyári liga és Pargo

  2007.07.06. 09:30
Holnap éjjel a Golden State elleni meccsel megkezdődik a Hornets számára az idei Nyári Liga. Az oaklandi csapaton túl összecsapunk még a Minnesotával, a Milwaukee-val, a Phoenix-szel és a Houstonnal. A keret a következő:
Hilton Armstrong C/F
Jerald Fields, F
Justin Gray, G (CP3 országos haverja még az egyetemről)
Adam Haluska, G
Chris Hill, G
Yemi Nicholson, C
Milt Palacio, F (7. évét tapossa az NBA-ben, a tavalyi szezont kihagyta)
Anthony Richardson, F
Anthony Roberson, G (egy évet a Memphisben, majd egy évet Oaklandben töltött)
Cedric Simmons, F
Marcus Vinicius, F
Ezra Williams, G
Julian Wright, F
Még nincs róla hivatalos infó, de állítólag Cedric Simmons kisebb bokasérüléssel bajlódik, így lehetséges, hogy a helyére Jackson Vromant hívják be, aki 2 szezont már korábban lehúzott a Hornets-ben, és egy csúnya kéztöréssel "köszönt el" a csapattól.
A szerződéséből kilépő Pargo abban reménykedik, hogy egy négyéves szerződést fognak neki felajánlani.

Bass mehet

  2007.07.04. 07:42
Brandon Bass, a két évvel ezelőtti draft második körében halászott játékosunk valószínűleg a Dallas keretét fogja erősíteni a nyári ligában. Ugyan a játékos korlátozott szabadügynök, azaz bármilyen szerződési ajánlatot is fog kapni, a Hornets meccselhetne azzal és megtarthatná a csatárt, mégis biztosnak tűnik, hogy a 2 év alatt összesen 50 meccsen lehetőséghez jutó játékosért egy szalmaszálat se fog megmozdítani a Csapat.
Charlie Parker után rövid időn belül újabb edzősegéd került a Hornets stábjához Paul Pressey személyében. PP régi motoros az NBA világában, 1982-ben draftolta őt a Bucks, többször is beválasztották az év védő csapatába, majd segédedzőnek állt. Dolgozott a Warriorsnál, az Orlandonál, bajnokságot nyert 1999-ben a Spurs-szel, majd az elmúlt években a Bostonnál kamatoztatta a tudását.

Wright New Orleans-ban

  2007.07.01. 08:05
Nem akármilyen külsőségek mellett érkezett meg Julian Wright New Orleans-ba: egy termetes limuzinnal hozták-vitték az újoncot. Wright édesanyjával és a testvérével költözik majd a városba Chicagoból. A játékos elmondta: izgatottan várja, hogy együtt játszasson CP3-vel, tevékeny részese akar lenni a csapat és a város újjáépülésének. Byron Scott úgy jellemezte Wrightot, mint aki a ”szegény ember Magic Johnson-ja”, majd rögtön nyilvánosan a tudtára adta: ő köztudottan keményen bánik az újoncokkal és ez Wright esetében se fog másképpen alakulni, mert az NBA-ben csak úgy lehet sikeres valaki, ha keményen dolgozik.

Julian Wright a választottunk

  2007.06.29. 07:36
A kansasi egyetem másodéves játékosát választotta a Hornets az éjjel New Yorkban lebonyolított draft első körében. A 20 éves és 203 centiméter magas játékosnak szándékosan nem említettük a posztját, hiszen az irányítótól az erőcsatárig bármilyen poszton képes elboldogulni.
Mivel a játékost a legtöbb hozzáértő az első 10 környékére sorolta, így New Orleans-ba nem látogatott el a draft előtti edzésre, azonban ez nem zavarta abban Jeff Bower menedzsert, hogy lecsapjon Wright-ra, akit ő is sokkal magasabbra taksált a 13. helynél.
Wright a draftot követően arról beszélt, hogy a 10. kiválasztott játékos környékén már jutottak el hozzá pletykák arról, hogy a Hornets szívesen megkaparintaná őt. A legfontosabbnak jelenleg azt tartja, hogy a szezon kezdetére javítson a dobásán, ami talán a legkevésbé megy neki a kosárlabda nevű játékból.
A 2. körben ismét felejthető játékost választottunk az érdekes nevű Adam Haluska személyében. A 195 centis hátvéd remek dobó hírében áll, de ne csodálkozzon senki, ha esetleg Macijauskas sorsára fog jutni.
Az alábbiakban Wrightról olvashattok.
nba1.hu:
Erősségek:
Általában az irányítókról szokás azt mondani, hogy jobbá teszik társaikat, de ez igaz a Kansas csatárára is. Teljesen alárendeli magát a csapatnak, mindig ott segít, ahol a legnagyobb szükség van rá. Társai nyugodt szívvel vállalhatnak kétes dobásokat is, mert nagyon agresszívan és hatékonyan kapkodja a támadó lepattanókat. A játék legtöbb elemében képes kiemelkedőt alkotni. Védekezik, pontot szerez és kiszolgálja társait. Nagyon fürge és ruganyos, aminek köszönhetően könnyűszerrel veri meg emberét, majd ha a helyzet azt kívánja, átzsákolja az elé merészkedőket. Crossovereivel és ritmusváltásaival bármikor, bármelyik védelmet összekavarja, majd előhúzva tarsolyából a Steve Nash-t megszégyenítő passzait, gondoskodik az emlékezetes pillanatokról. Szolid Sokoldalúságának köszönhetően felállt védelmeket is könnyen feltör, lerohanásnál pedig egyenesen brillírozik akár Jason Kidd-i, akár Kenyon Martin-i szerepkörben. Igazi varázsló a pályán, aki egészen biztosan nagy közönségkedvenc lesz az NBA-ben. Gyakorlatilag négyposztosnak mondható, vagy ha úgy tetszik egy erőcsatár bőrébe bújtatott irányító. Nem a legvaskosabb testfelépítésű csatár, de nem riad vissza a testi kontaktustól. Nagy harcos, akinek vére forr a győzni akarástól.
Gyengeségek:
A legnagyobb gondja a távoli dobásokkal van, a triplavonalon kívülről teljesen veszélytelen. Gyengén büntetőzik. Egyik este úgy játszik, hogy legszívesebben már most beszavaznánk az NBA All-Starra, majd a következő meccsen teljesen eltűnik a pályán. Látványos és szemet gyönyörködtető játékával viszonylag sok hibás döntésbe (kihagyott zsákolások, eladott vagy tiszta dobóhelyzetekből továbbpasszolt labdák) kényszeríti magát.
bball.hu:
Életrajz:
Julian Wright 1987 május 17-én született Chicagóban. Tanulmányait és egyben a kosárlabdázást is a Homewood-Flossmoor középiskolában kezdte, nem is akárhogyan. A középsikola csapata Wright utolsó, senior évében 27-4-es mutatóval zárt, az ifjú titán pedig átlag 14 ponttal, 9 lepattanóval és 6 gólpasszal segítette együttesét. A legjobb meccsén a kiscsatár 19 pontig, 11 lepattanóig, 9 gólpasszig és 8 blokkolt dobásig jutott, amit még felsorolni is hosszú, nem hogy megcsinálni. Bekerült a McDonald's All-American első csapatába is és egy csapásra sztár lett. A 2005/06 szezont már a Kansas Jayhawks színeiben kezdte meg. Az előszezon legjobb újoncának választották a Big 12 konferenciában és mindenki nagy érdeklődéssel várta a folytatást. Ugyan év elején még nem kezdőként számítottak rá, de szezon közben bejátszotta magát a legjobb ötösbe, de nem csak a csapatán belül. Az All-Big 12 Tournament Team-be és az All-Big 12 Freshman csapatba is beválasztották az év végeztével. Másodévesként folytatta remek teljesítményét, ismét bekerült a Tournament Teambe, ráadásul az All-American csapat harmadik ötösét is erősíthette. Idén jócskán javítgatta átlagait, bár a Kansas kiváló csapategységét bizonyítván nem sztáralürjeiről volt nevezetes. Sophomore éve alatt sokszor kijelentette, hogy nem fog kijönni a draftra és befejezi egyetemi tanulmányait, de az év végén mégis jelentkezett a játékosbörzére, viszont mivel ügynök nélkül tette ezt, ha akar, még visszatérhet az egyetemre. Bár vélhetően kiváló mock helyezéseit elnézve esze ágában sem lesz visszatérni.
Erősségek:
A játék szinte minden elemében otthonosan mozog: legyen szó az előkészítésről, a befejezésről vagy akár a védekezésről. Egy igazi hibrid ember. Játéka teljesen kiszámíthatatlan: az ember nem tudhatja, hogy mikor fog egy óriási, Jason Richardsonhoz hasonló zsákolást látni tőle, vagy éppen mikor ad egy Steve Nash-féle fantasztikus passzt a társaknak. Ez az ő igazi erőssége. Nagyon nagy csapatjátékos, szívesen és gyakran szolgálja ki a társakat, akik élnek is a lehetőséggel, ráadásul ha hibáznának sem kell aggódniuk, mivel elég jó esély van arra, hogy leszedi a támadólepattanót, ami szintén nagy erőssége. Mindemellett még jó rugóinak és ütemérzékének köszönhetően remek dobásblokkoló és képes demoralizáló sapkákat adni az ellenfélnek.
Gyengeségek:
Rengeteg mock-drafton hasonlítják Wrightot Boris Diawhoz, valószínűleg nem véletlenül, mivel a sokoldalúsága mellett a gyengéje is ugyanaz, mint a franciának: a dobások. A triplavonalon túlról nem képes pontot szerezni, sőt, még a büntetővonalról is elég rossz százalékkal céloz. Ezen mindenképp javítania kell, az NBA-s triplatávolság számára (egy ideig legalábbis) túl nagy falatnak bizonyul, gyakorlással jó középtávoli dobót lehet majd faragni belőle.
Érdekességek
A kosárlabda mellett Wright a bowlingért is rajong és gyakran lehetett látni Lawrence (ebben a városban található a Kansas University) kávéházaiban sakkozás közben. Édesapja anno a Chicago Tech egyetemen pattogtatót.

Közkívánatra: Stojakovic

  2007.06.26. 06:23
Az előző szezon fele arról szólt, hogy a gyorsan megsérült majd megműtött Stojakovic felépüléséről jelentek meg hírek, majd a szezon finiséhez közeledve már arról beszélt mindenki, hogy a szerb játszat is, ám a komolyabb terhelés miatt hirtelen problémák adottak a műtött háttal. A játékos állapotáról a Hornets menedzsere nyilatkozott a minap, és Bower optimistán állt a dolgokhoz (mit is tehetne?): Stoja edzésben van, persze nem dolgozhat 100%-os erőbedobással. A menedzser szerint az a tempó, amellyel halad a rehabilitációval, biztossá teszi azt, hogy az októberi edzőtáborra már kutya baja se lesz a csatárnak. Mi szurkolók is csak bizakodhatunk és hessegethetjük el azokat a gondolatokat, hogy miért sérül le Larry Johnson óta szinte menetrend szerint az a játékos, akit a Hornets maximum(közeli) pénzekért leigazol.

Marc Jackson és a Hornets

A BBall.hu híre  2007.06.21. 18:12
Bár a veterán center még arra is mutatott hajlandóságot, hogy a fiatalokat előre engedve pár perces játékos legyen, így sem biztos, hogy helye marad a New Orleans keretében. Jackson az egyike a hat szabadügynökké váló Hornets-játékosnak, ám közel sem az első Byron Scott újraigazolási listáján. Dennis Brown, Desmond Mason és Jannero Pargo élveznek prioritást jelenleg a hazaköltöző egyesületnél - nem valószínű, hogy egy perc-ember miatt sokat áldoznának be Jeff Bower GM-ék...

Pargo kilép a szerződéséből

  2007.06.16. 04:41
Jannero Pargot tavaly nyáron igazoltuk le, a 28 éves hátvéd két éves szerződést kötött a Hornets-cel, melynek keretében 1-1 millióval lett volna gazdagabb. Azonban a hátvéd a szerződése értelmében az első szezon után kiléphet a kontraktusából, és a jelek szerint Pargo ezzel a lehetőséggel élni is fog. Az előző szezonban hátvédposzton komoly csapások érték sérülések formájában a keretet, így Pargo karriercsúcsnyi időt tölthetett a pályán (21 perc átlagban), ennek köszönhetően szinte minden komolyabb mutatóban karrierje legjobb átlagát hozta (pont, lepattanó, assziszt, labdaszerzés). Pargo ügynöke szerint a játékos szívesen maradna akár nálunk is, de ezt csak az idei egymilliós összegnél nagyobb gázsiért tenné meg. Az biztos, hogy más csapatot is foglalkoztat majd az a gondolat, hogy a játékost a keretében tudja.
Pargo volt az egyetlen olyan játékosunk az előző szezonban, aki az alapszakasz mind a 82 találkozóján pályára tudott lépni.

Új edzősegéd

  2007.05.31. 21:29
A következő szezontól új segédedző áll a Honets szolgálatába: Charlie Parker fog Byron Scottnak asszisztálni. A jó nevű edző 1994-ig a USC-nél dolgozott szintén asszisztenséként, majd 1995-től tavaly nyárig a Dallas Mavericks-nél ügyködött asszisztensi pozícióban. Parker azt a David Millert fogja pótolni, aki az elmúlt 2 oklahomai szezonban állt a Csapat alkalmazásában, és szándékai szerint visszatér Los Angelesbe, ahol felesége és 3 lánya színesíti majd az életét.

USA és Hornets

  2007.05.23. 11:38
Baron Davis és a 2002-es világbajnokság után 4 évet kellett várni addig, hogy újra legyen az amerikai válogatott keretében játékos a Hornetsből. A tavalyi világbajnokságon Chris Paul képviselte a csapatot. Ugyan CP műtét után pihenget, mégis lesz esély arra, hogy az Olimpiára készülő idei keretben is ottragadjon egy Lódarázs, mivel Tyson Chandler meghívót kapott az amerikai válogatottba.

13

  2007.05.23. 03:06
Ma éjjel kilottózták a draftpozíciókat a júniusi draftra. A Hornetset a franchise-tulajdonos fia, Chad Shinn képviselte. Nagy meglepetésben nem részesült a srác, a 13. helyen választhatunk majd. A Hornets történelme során eddig összesen egy alkalommal választhatott 13.-ként, még 1996-ban, ekkor Kobe Bryantet draftoltuk, de a középiskolából érkező játékos nem akart Hornets-mezben játszani, így kénytelenek voltunk elcserélni. A Lakers-ből Vlade Divac érkezett a helyére.

Paul lábadozik

Az NBA1.hu híre  2007.04.24. 12:19
A New Orleans irányítója előreláthatólag két hónapot lesz kénytelen kihagyni sérülés miatt, így aligha lép majd pályára hazája színeiben a nyári FIBA Americas rendezvényén, amely a tengerentúli olimpiai selejtezőnek számít. Paul egy csavart kapott a sajgó bal lábába. A testrész az egyetemi bajnokságban megszokotthoz képest lényegesen komolyabb NBA-s terhelés miatt hátráltatja a Hornets kosarasát az edzésmunkában.

Hírek

  2007.04.22. 12:25
Chandler bal nagylábujját megműtötték pénteken, Chris Paul műtétjére a következő héten kerülhet sor, a rehabilitációja 5-6 hétig is elhúzódhat. *** Mason újraszerződtetésére jelenleg 50% esély van Scott szerint. *** Cedric Simmons egyen naponta hatszor, mondta félig viccesen szintén a vezetőedző, célozva arra, hogy erősödnie kell a játékosnak a holtszezonban.

Eggyel több. Clippers-Hornets: 83-86

  2007.04.19. 07:22
A tavalyi alapszakaszt 38 győzelemmel fejezte be a Hornets, idén harminckilencszer hagytuk el diadallal a pályát. A meccs kimenetele a hazaiaknak volt fontosabb, hiszen egy esetleges győzelem a rájátszást jelenthette volna nekik, ám a konkurens Golden State nagyon hamar dűlőre vitte a dolgokat a Portland ellen, ami rányomta a bélyegét a kaliforniaiak harci kedvére. A meccs nagyon kiegyensúlyozott volt, nem volt olyan pillanat, amikor bármely csapat is vezetett volna legalább 10 ponttal. Az első két negyedet 1-1 egységgel a Clippers nyerte, a harmadik negyedet viszont mi – szintén egy ponttal. A szezon utolsó játékrészében Brown 8 pontja nem engedte meglógni a hazaiakat. Az utolsó másfél percben nem esett kosár, végig 83-83 állt az eredményjelzőn. Pár másodperccel a vége előtt Bobby Jackson dobása nem ment be, a lepattanó Butlerhez került, aki reflexből tüzelt, ráadásul jó helyre, és még szabálytalankodtak is ellene, így 3 pontnyi különbséggel arattunk győzelmet. A meccs embere West volt (32 pont, 9 lepattanó, 2 blokk). M.Jackson és Brown 12-12, Butler 11 pontig jutott, CP 10 gólpasszt adott. Butler kosara>>> Statisztikák>>>

Minek védekezni? Kings-Hornets: 118-125

  2007.04.17. 10:30
"Nem egy védekezős meccs volt, inkább mint egy All Star-meccs" - nyilatkozta a találkozó után Bobby Jackson. És valóban, hasonlóan a legutóbbi meccsünkhöz, most is 50% felett dobáltunk. Sok tétje nem volt már a derbinek egyik csapat számára se, mindketten elvéreztek a rájátszásért folytatott küzdelemben. Az elején azért 25-9-re is vezetett a Kings, Bibby 4 triplát tolt be gyorsan. Ám már a negyed végén 31-31 volt az állás, Brown 16 pontot ért el a kezdő játékrészben. A második negyed ugyanarra a sémára épült, mint az első: az elején elszaladt a Kings 12 ponttal is, majd Paul 9 pontot hintett és a félidőben ismét ugyanannyi pontot számlált mind a két gárda. A nagyszünet utáni játékrészben már nem tudta egyik csapat se faképnél hagyni a másikat. A legnagyobb különbség 6 pont volt a királyoknak, de a befejező negyednek már egy pont előnnyel kezdtünk és ekkor kijött a lépés a mieinknek: ebben a negyedben 4 triplát szórtunk be, Paul 11, B-Jax 8 pontot vitt be az ellenfélnek, ami már megfeküdte a gyomrukat és a 125 dobott pontunknál bizony többet idén nem értünk el egy meccsen (mindegyik negyedben dobtunk legalább 30 pontot!). A legjobb játékosunk Paul volt (23 pont, 12 zsuga), de 20 fölött finiselt West (25), és hússzal zárt Brown és Bobby Jackson is. Statisztikák>>>

A szezonról ennyit. Rockets-Hornets: 123-112

  2007.04.15. 11:15
Egy negyedet se sikerült a Houston Rockets ellen nyernünk és így zsinórban három éve nem tud rájátszásba jutni a csapat. A mérkőzés gálahangulatban zajlott, nálunk csak egyedül Bobby Jackson rontotta el a show-t, a többi játékos mind 50 % közelében dobált. Gálaszintű védekezés is volt a pályán, mi 54, a hazaiak 58 %-kal dobáltak mezőnyből. CP rögtön az első játékrészben 6 alkalommal hozta valamelyik társát kihagyhatatlan helyzetbe, de két pont hátrányunk volt a negyed végén. A következő játékrészben se volt sokkal jobb a Houston, de Ming Chandler hiányát nagyon jól használta ki és lassan meg tudtak lógni a hazaiak. A második félidőben Westtel nem lehetett mit kezdeni: mind a 6 dobáskísérletét pontok követték a harmadik negyedben, de a záró játékrészben is tartogatott még 9 pontot a tárban. Szerencsétlenségünkre hasonló ütemben nyeltük be a pontokat, de bő két perccel a vége előtt még feljöttünk 4 pontra. Ekkor viszont 12-0-t rohant a Rockets, amiből már nem volt kiút. A legjobb játékosunk Paul és West volt: az irányító 20 pontot és 15 asszisztot szerzett, a csatár pedig beállította a szezoncsúcsát (33 pont). Marc Jackson 22, Devin Brown 21 pontot ért el. Statisztikák>>>

Köszönet Oklahomának. Hornets-Nuggets: 105-107

  2007.04.14. 07:58
Ugyan a mai vereséggel óriásit távolodtunk a rájátszástól – mivel mind a két rivális csapat nyert - , mégis az ünneplésé volt a főszerep Oklahoma Cityben. Nagy körítést hoztak tető alá a szervezők az utolsó oklahomai NBA-meccshez, ahol még David Stern is mindenkinek köszönetet mondott. Az ellenfél jobban is meg lehetett volna válogatva, ugyanis az a Denver jött hozzánk, amely jelenleg a Liga legjobb formájában lévő csapata, a mai diadaluk sorban a nyolcadik győzelmüket jelentette. Az első negyedet nagyon megnyomtuk, West 10, Paul 9 pontot szerzett 12 perc alatt, 13 pont előny birtokában vártuk a második negyedet. Ebből lett kettő a félidőre: Paul például mind a négy dobását kihagyta ekkor. A harmadik etapban aztán az irányító pofozta helyre a dolgokat, 8 pontot termelt és 8 pont előnnyel kezdődött a negyedik szakasz. 6 perccel a befejezés előtt még vezettünk 11 ponttal, aztán a meccs maradék részében két dobást tudtunk csak pontra váltani! Ehhez nagyban hozzájárult a vendégek mészárosa, Marcus Camby ekkor szinte percenként blokkolt egy dobást (a center összesen 9 burát osztott ki a meccsen). Az utolsó másodpercekben összesen három dobással is próbálkoztunk, de ezek célt tévesztettek. A meccs embere West volt (31 pont, 13 lepattanó), CP 18 pontot és 8 zsugát íratott a neve mellé. Butler ismét 12 triplát szúrt rá, összesen három talált be és 13 ponttal fejezte be a meccset. Ugyanennyi pontot szerzett a két Jackson is. Ünneplés OKC-ben>>> Statisztikák>>>

Chandler idén már nem játszik

  2007.04.12. 11:49
4 mérkőzése van a Hornetsnek az alapszakaszból (talán a szezonból is) hátra, és Byron Scott a legfrissebb nyilatkozatában valószínűnek tartja hogy a csapat kezdő centere, Tyson Chandler már nem fog tudni pályára lépni ezeken a találkozókon. *** A Hornets pénteken játssza utolsó otthoni mérkőzését, amelyre az NBA mindenható ura, David Stern is ellátogat. Nem véletlenül időzítette ekkora a vizitet, ugyanis Oklahoma City 2 év után kénytelen megválni a Hornetstől, mert a csapat visszaköltözik New Orleans-ba. Stern a jelenlétével is hangsúlyozni szeretné, hogy milyen hálás azért a városnak, hogy pillanatok alatt a Hornets mögé álltak és támogatták a csapatot.

Még él a remény. Hornets-Clippers: 103-100

  2007.04.11. 07:40
Többször szerepeltek olyan kijelentések az oldalon a szezon folyamán, mely szerint a rájátszás lehetetlennek tűnik a Hornets számára, de mégis van esélyünk az utószezonra egy héttel az alapszakasz befejezése előtt. Ez köszönhető annak, hogy a sérüléshullámokat eddig viszonylag nagyobb veszteség nélkül át tudta vészelni a csapat, másrészt az is szerepet játszik, hogy elég régen fordult elő az az erősebbnek tekintett Nyugati Konferenciában, hogy a rájátszást érő 8. hely elérhetőnek tűnik 50% alatti eredménnyel is. Most azt a Clipperst láttuk vendégül, akik az egyik akadályt képezik a rájátszás felé vezető úton (a másik csapat a most 8. helyen tanyázó Warriors). Az első negyed azt mutatta, amit a tabella is tükröz: szoros küzdelem zajlott a pályán, Paul beköszönt rögtön 5 zsugával és 6 ponttal. A következő negyed elején megúsztak a kaliforniaiak, 14 pontos előnyt is összeszedtek, Westen kívül mindenkit semlegesítettek a támadásokban: a csatáron kívül csak Brown tudott még mezőnyből pontot szerezni ebben a 12 percben, az összes többi játékosunk legfeljebb csak büntetőig jutott. A nagyszünet után megfordult a szereposztás, mi fojtottuk el csírájában a vendégtámadásokat, Devin Brown pedig csak ebben a negyedben 13 pontot ért el, 1 ponttal kevesebbet, mint az egész Clippers ebben a játékrészben. Az utolsó etapra 4 pont fórral indultunk meg, nagyjából tartottuk is magunkat, ám Brand az utolsó előtti másodpercben döntetlenre mentette a meccset. Következett a hosszabbítás, a babonás Clippers szurkolók kapcsolhatták ki a tévét, mivel a Hornets idén hosszabbításban verhetetlen. Az egész meccsen eddig összesen 5 percet szerző Bobby Jackson a hosszabbítás 5 percében újabb 5 pontot dobott, a végig foghatatlan West hetet, így most várhatjuk, hogy hibázzon a Clippers és a Warriors. A meccs embere West volt: 33 ponttal (szezoncsúcs) és 7 lepattanóval. Devin Brown 25 pontot szerzett, amivel korábbi karriercsúcsát állította be a hátvéd. Paul 17 pontot és 10 gólpasszt, B-Jax 10 pontot szerzett. Statisztikák>>>

Paul segített. T’wolves-Hornets: 94-96

  2007.04.08. 11:46
A tegnapi vereség után Chris Paul jelezte Byron Scott vezetőedzőnek, hogy a sérülése ellenére pályára akar lépni ma Minnesotában. Ettől nem hatódtak meg a farkasok nagyon, az elején elhúztak 8-1-re, a negyed végére aztán 21-19-re vezettek. A második játékrészre nehéz lenne ráfogni, hogy agyonvédekezték a csapatok, összesen 68 pont született, ebből a remek dobószázalék miatt a hazaiak hasítottak ki többet néggyel, a félidőben 6 pont fórjuk volt. Az első félidőről elmondható, hogy a West-Paul páros alulteljesített, de Butler és Marc Jackson hatékonyan játszott. A fordulat a harmadik játékrészben következett be: feljöttünk döntetlenig, majd 7 ponttal megint elillant a T’wolves. Ekkor Paul hirtelen feltartozhatatlan pontgyártásba kezdett: úgy dobott egymás után 10 pontot, hogy egy kísérletét se hibázta el! Ettől a pillanattól kezdve nem is vezetett többet a Minnesota. Az utolsó negyed a második ellenpárja volt: a két csapat összesen 9 mezőnygólt szerzett, de kit érdekel a játék szépsége, ha a több sebből vérző csapata győz! A meccs embere CP3 volt, az irányító 18 pontot és 10 gólpasszt ért el, továbbá szerzett 3 labdát. Butler 17, West és M. Jackson 15-15 pontig jutott. Volt mit korrigálniuk: Devin Brown és B-Jax összesen 20 dobást emelt rá, amiből csak három alkalommal találtak célba. Statisztikák>>>

Küzdeni tudunk. Hornets-Suns: 95-103

  2007.04.07. 07:24
Paul, Chandler, Mason, Stojakovic, Simmons. A legtöbb csapat elégedett lenne egy ilyen kezdőötössel, azonban ez a névsor a sérülések miatt a mai meccsen pályára lépni képtelen játékosokat foglalja össze. Így nem keltett akkora meglepetést, hogy a cserékkel teletűzdelt Hornets a Liga egyik legerősebb csapatával szemben rosszul kezdte a mérkőzést. Az első negyed 9. percéig még csak két ponttal ment a Suns, ám a játékrész maradék három perce alatt 14 pontot rohantak össze, míg mi összesen kettő egységet tuszkoltunk be. A további negyedek mindegyikét megnyertük ugyan, de nem olyan arányban, hogy vissza tudjuk szerezni a vezetést. 6 pontos hátrány volt a legkisebb különbség, amit ki tudtunk kényszeríteni többször is, ez alá viszont nem tudtunk menni). Hatan jutottak el a csapatból 10 pontig: West (17), Marc Jackson (16), Brown és Pargo (13-13), Butler (12), B-Jax (11). Paul és Chandler mai játéka kérdéses, Scott a meccs előtt dönt arról, hogy alkalmasak lesznek-e a bevetésre. Statisztikák>>>

Masont műteni kell

  2007.04.06. 12:41
Miután tegnap Wilcox belekönyökölt Mason arcába, a játékost azonnal kórházba vitték. Azóta megállapítást nyert: az orra és az arccsontja is eltört (A csapat visszarendelte a D-Ligában játszó Marcus Viniciust. A brazil 13 meccsen lépett pályára a Tulsaban, átlagban 16,8 pontot és 6,7 lepattanót szerzett.). D-Mase-t meg kell műteni így biztos, hogy a több meccsen nem játszik ebben a szezonban. Az se jó hír, hogy a következő meccseken Chandler és Paul játéka is kétséges, valamint kisebb sérülések miatt Armstrong és Simmons se biztos, hogy pályára lép ma.

Sérüléskavalkád. Hornets-Sonics: 101-92

  2007.04.05. 08:07
Csak komoly áldozatok árán tudott a Hornets győzelmet aratni ma este a rájátszásra már esélytelen Seattle ellen. Az első negyedeben – amelyet amúgy a vendégcsapat nyert 2 ponttal – Chandler lábára olyan szerencsétlenül lépett rá Wilcox, hogy a centerünknek rögtön el kellett hagynia a pályát (Chandler lábujja már hetek óta amúgy is sajgott). Szintén Wilcox volt a hunyó, amikor a megnyert második negyedben úgy ziccerezett, hogy a könyökével Mason szeme alá nyomott egyet. D-Mase a szezon összes meccsén játszott eddig, ám a maflást már nem állta, az ütközés után rögtön kórházba szállították. Chris Paul a negyedik negyedig bírta a kiképzést, de annyira fájhatott a lába, hogy a hosszabbításban már nem tudott pályára lépni. A negyedik játékrész előtt 14 ponttal vezettünk, azonban az utolsó negyedben összesen dobtunk hat pontot! Nem volt olyan játékosunk, akinek ne remegett volna meg ekkor a keze, és az utolsó másodpercekben kiharcolta a döntetlent és a hosszabbítást a Sonics. Mint kiderült mostanság, az idei szezonban nem szenvedhetünk hosszabbításban vereséget, és ennek szellemében 17-8-ra léptük le az ellenfelet a ráadásban: B-Jax 7 pontot, Butler két trojkát szerzett a végjátékban. Hat játékosunk ért el legalább 10 pontot: West, Bobby Jackson (18-18), Butler (16), Brown (14), Marc Jackson (13), Paul (11). Chris Paulnak összesen 1 zsuga hiányzott ahhoz, hogy meglegyen a tripladupla (11 lepattanó, 9 assziszt). Optimista számítások szerint a következő meccsünkön CP és Chandler játékra alkalmas állapotba kerülhet. Statisztikák>>>

Chandler mérföldköve. Bucks-Hornets: 101-119

  2007.04.04. 08:08
A Hornets történetében a legtöbb lepattanót egy szezonban Larry Johnson szerezte az 1991-92-es szezonban. Az akkori év újoncának választott játékos teljesítménye óta állt ez a rekord, de tovább nem szakállasodik már: Tyson Chandler ma éjjel 20 lepattanót kapott le, ezzel 901-re növelte a szezonban elért lepattanóinak számát, átadva a múltnak LJ nyolcszáznyolcvankilencesét. A januárban elmaradt Bucks elleni meccset pótoltuk ma be, és a Milwaukee hálás ellenfélnek bizonyult: 6 meccs óta nem nyert meccset az ellenfél, és ma se jelentettek komoly akadályt. Az első negyedet 6 ponttal nyertük, Chris Paul varázslatosan dirigált: 12 perc alatt 9 zsugát osztott ki az irányító. A következő játékrész első harmadában még egy rövid időre vissza tudta szerezni a vezetést a hazai csapat, majd a félidő utolsó 4 percében piszok jól toltuk: e rövid idő alatt 16 pontot szereztünk, míg a Bucks csak 5-öt tudott beimádkozni. A nagyszünetet jól használta ki az ellenfél, összekapták valamennyire a védekezésüket és a harmadik negyedet 5 ponttal megnyerték. 4 pontnyira volt tőlünk a negyedik negyed legelején a wisconsini csapat, de most a cserepad gyalogolt át rajtuk: 2 perc alatt 15 pontot, közte 4 triplát szórtak be Pargoék, és ettől a pofontól már nem tudott észhez térni az ellenfél. A meccs embere a jubiláns Tyson Chandler volt: 18 ponttal és 20 lepattanóval. West 24, D-Mase 21 pontig jutott, Chris Paul 14 gólpasszt ért el. Butler 3, B-Jax és Pargo 2-2 triplát íratott a neve mellé. Statisztikák>>>

Hosszabbításban a legjobbak vagyunk. Hornets-Knicks: 103-94

  2007.04.01. 11:22
Izgalmas és látványos meccsen csaptunk össze a szintén rájátszásba vágyó New Yorkkal. A találkozó nagy részén pocsékul dobáló Chris Paul a hosszabbításban óriásit játszott, és így 7 hosszabbításos meccset nyertünk már sorban, ami jelenleg a leghosszabb sorozat az NBA-ben. Utoljára ekkora győzelmi szériát túlórás mérkőzéseken a Detroit Pistons tudott alkotni még a 2003-2004-es szezonban (nem mellesleg ebben az évben bajnok is lett a Detroit). Az első negyedet a vendégcsapat abszolválta sikeresebben: 17-7 re is vezettek már, D-Mase és CP szenvedett a dobásokkal, a támadójátékunk nagyon nem akart összeállni. Nem úgy a második játékrészben! Ugyan a tempókkal még most is hadilábon álltunk (bár Pargo 3 triplát is bevágott ekkor), viszont a festékre fel lehetett volna festeni a "belépés csak darazsaknak" feliratot, annyira tarthatatlanok voltunk a táblához közel. Ezt a negyedet 32-14-re nyertük és 14 pontos előnnyel vártuk a folytatást. A második félidő azonban nem rólunk szólt: összesen 5 távoli vagy közép-távoli dobást értékesítettünk csak, a festéket is jól óvta a Knicks. A negyedik negyed elején már két pontra is ránk jöttek a vendégek, ám ekkor egy 9-0-s vágtát hoztunk össze, a sérüléséből visszatérő Bobby Jackson csak ekkor 5 pontot dobott. Hiába volt 11 pont fórunk 4 és fél perccel a rendes játékidő vége előtt, a hátralévő időben összesen 4 triplát szórt be a NY, ebből hármat Nate Robinson, a tavalyi zsákolóbajnok vállalt. A hosszabbításban aztán már nem kegyelmeztünk: az addig összesen 9 pontot szerző Chris Paul 5 perc alatt berámolt 7 pontot, míg D-Mase bemutatatta a játéknap legszebb jelenetének választott zsákolását, a vendégek edzője Isaah Thomas pedig csak gratulálhatott. Azt is megjegyezte (ismét) a kétszeres bajnok irányító, hogy a másodéves Chris Pault már most jobb játékosnak tartja, mint amilyen ő volt. A meccs embere David West lett, az utolsó negyedig remekül tolta, de akkor 5 dobást is rontott (20 pont, 8 lepattanó). Chris Pault a hosszabbítás mentette meg: addig értékelhetetlenül dobott, igaz, a mezőnyben végig jól dolgozott (16 pont, 7 lepattanó, 6 assziszt, 4 labdaszerzés). Mason 19 pontot ért el, Mr. Dupladupla azaz Chandler nem volt babonás (13 pont, 13 lepattanó). A cserepad jól muzsikát ma, Pargo és Jackson is 12-12 pontot szerzett. Statisztikák>>>

Stoja visszatérése elhalasztva

  2007.03.31. 00:22
A leghamarabb a múlt heti Lakers elleni meccsre taksálták a szerb csatár visszatérését a novemberben zajlott műtét utáni rehabilitációból, azonban lehetséges, hogy az alapszakaszból hátralévő bő 2 hétben se fog pályára lépni. A tegnapi edzésen, amikor már nem csak dobnia, hanem futnia is kellett volna, fájdalmat érzett a műtőt testrészénél (hát) a játékos és a csapattársak helyett az edzőkkel gyakorolt.

Majdnem. Spurs-Hornets: 92-88

  2007.03.29. 08:34
9 ponttal vezettünk az utolsó negyed előtt San Antonioban, ám 6 triplát nyeltünk be a 4. játékrészben plusz összesen 13 pontot szereztünk csak, így nem sikerült meglepetést okoznunk. Már a meccs elején észrevehető volt, hogy a Spurs nem tud úgy átrohanni rajtunk, mint ahogy tette azt az eddigi meccseinken idén, nem igazán voltak képesek arra hogy, átvegyék a vezetést. A második negyedben már azért küzdöttek, hogy nehogy leszakadjanak: Butler 3, Pargo egy triplát szórt be ekkor és a félidőt már 6 pont előnnyel fejeztük be. A továbbiakban is mi diktáltuk az iramot, az egész csapat kivette a részét abból a munkából, amely a harmadik etap megnyeréséhez segített minket. Ám a befejező negyedben a már említett módon szétágyúzotak bennünket a hazaiak, az addigi villogó Butler nem találta a célt, Paul kulcshelyzetben labdát adott el és egy kicsivel még messzebb kerültünk a rájátszástól. CP 20 pontot és 9 zsugát szerzett (bár 9 dobást is kihagyott). 10 pont felett fejezte be az estét West (16), Pargo (13), Butler (12) és Brown (11). Chandler dupladuplázott (10 pont – 12 lepattanó). A nyáron lejáró szerződésű Mason 4 pontot ért el, a játékossal kapcsolatban olyan pletykák is napvilágot láttak, hogy esetleg Dallasba szerződne a következő szezonban. Statisztikák>>>

Szevasz Dallas. Hornets-Mavericks: 89-105

  2007.03.28. 08:11
Lassan már unalmas lesz olvasni, de újabb mélységeket járunk meg a Dallas elleni párharcokat illetően. Mivel 1999 óta nem nyertünk ellenük, akkora vereségszériát halmoztunk fel, amellyel egyetlen egy csapat se rendelkezik egy másikkal szemben. De nem csak az NBA-ben, hanem az összes profi amerikai sportligát, azaz az NFL-t, MLB-t és NHL-t is beleértve. A mostani meccsen is hamar értésünkre adta a Dallas, hogy nem véletlenül ők vezetik az NBA-t: az első negyedben gyorsan megléptek 30-20-ra, bár a negyed végén sebtiben dobott 4 pontunk 6 pont különbséget hozott. Paul már az első percektől nagyon rosszul játszott, de Brown, majd a második negyedben Butler se dobogtatta meg a szurkolók szívét a teljesítményével. Csak Chandler volt kitűnő az elején, a center 7 pontot szerzett az első negyedben. A fordulás után Pargo 50 másodperc alatt dobott 6 pontja átmeneti kék halált hozott a Dallasra, és egy pillanatig még vezettünk is. Aztán gyorsan helyreállt a rend, a vendégeket előzékenyen a 4. negyedig 60% felett engedtük dobni, a félidőben 12 pontos különbség volt a csapatok között. A szünet nem hozott komoly változást a játék képén, Paul továbbra se dobott be semmit, szórtuk el a labdákat, védekezni nem védekeztünk, így az utolsó 12 percre 24 pontos hátránnyal jelentkeztünk be. Nem véletlen, hogy a legjobb teljesítményt a padról érkező Pargo mutatta 23 ponttal és 7 lepattanóval, de jellemzően még ő is elszórt 6 labdát. Chandler 13 pontot és 8 patit nyomott, D-Mase és West 10-10 pontig jutott. Statisztikák>>>

Itt az újabb kötelező. Grizzlies-Hornets: 103-114

  2007.03.21. 13:02
60%-kos pontossággal már nagyon rég céloztunk egy meccsen, de a kiváló támadójáték most csak a második félidőben volt elég arra, hogy meg is lépjünk a sereghajtó Macik elől: a félidőben még 61-61 volt az állás, Paul West és Chandler már ekkor 10 pont felett járt. A harmadik negyed volt az est kulcsszakasza, csak ezt a játékrészt nyertük meg, ám az itt összeszedett 11 pontnyi előny már kitartott a végéig. Alig hibáztunk támadásban, lényegtelen volt, hogy ki vállalta el a dobást, mert szinte mindig betaláltak a Darazsak (összesen 5 dobást hibáztunk el ekkor). Az utolsó negyed elején már 20 ponttal is vezettünk, de a befejező percekben természetesen nem szakadtak meg a játékosok. A meccs legjobbja Paul volt: 23 pont, 9 assziszt, 4 labdaszerzés. West is bevert 26 pontot, Chandler magához képest ismét szép támadójátékot produkált: 16 pont, 4 zsuga, 3 blokk és 11 lepattanó. Butler 15, Mason 14, Pargo 11 pontos volt. Jackson kihagyta a meccset, mert kisebb Achilles-sérüléssel bajlódik. Statisztikák>>>

Stoja újra edz

A BBall.hu híre  2007.03.15. 19:48
A New Orleans Hornets nagy reményeket és egy nagy szerződést fűzött Pedrag „Peja” Stojakovic után, akit nyáron szabadügynökként igazoltak le. Gyorsan csalódniuk kellett, mert őt is, mint sok más játékost utolért egy sérülés, ami huzamosabb időre kiütötte. Stojakovic november elején sérült meg, de most három hónappal a műtétje után ismét edzeni kezdett. Byron Scott szerint a leghamarabb a Lakers ellen térhet vissza a csatár.

Hírek

  2007.03.07. 18:38
CP tegnap is bekötött hüvelykujjal játszott, 3 napja sérült meg a bal kezén, amikor edzésen Pargoval egy-egyezett. A játékban nagyon nem akadályozza a kötés, bár rá kellett hangolódnia a labdavezetésre. *** A Utah Jazz elleni meccsen személyesen jelen volt a Hornets egy évvel ezelőtt droghasználatért eltiltott centere, Chris Andersen is. Birdman bevallotta, hogy szurkol egykori csapatának és figyeli az eredményeket is. A játékosról Byron Scott vezetőedző úgy nyilatkozott, hogy a jövőre lejáró eltiltás után szívesen látná újra a csapatban, mivel az egyik kedvenc játékosa volt. Persze az edző azt a mondatot is hozzátette, hogy amennyiben tiszta lesz. A zsákológép elmondása szerint se alkoholt, se drogot nem fogyaszt jó ideje.

Hírek

  2007.03.01. 21:16
Jövő februárban New Orleansban rendezik az All Star gálát, de viharfelhők gyülekeznek a rendezés körül. Először az NBA Játékosok Szövetségének vezetője (Billy Hunter) fejezte ki aggodalmát, hogy a város tud-e nyújtani biztonságos körülményeket a játékosok számára. New Orleanas soha nem volt Amerika legbékésebb városa, de a hurrikán óta még rosszabb a közbiztonság, ritkán telik el úgy hónap, hogy ne lőnének le egy embert. Azonban New Orleans mindig nagyon sokat profitált az idegenforgalomból, és a város talpra állításához nagyon fontos volna, hogy minél több látogatót vonzó rendezvényeknek adjon otthont (egy amerikai újságíró egyenesen azt követelte egy cikkében, hogy amíg a város nem lesz a régi, addig minden évben NO-ban rendezzék a Super Bowl-t). Ma már Tracy McGrady is megszólalt az ügyben, és azt nyilatkozta, hogy ha beválasztják az All Star csapatba és nem fogja magát biztonságban érezni jövőre, akkor nem fog részt venni a gálán. Természetesen a város lakói felháborodással fogadták ezeket a hangokat, mivel a Katrina óta eltelt két évben nem egy olyan rendezvényt bonyolítottak le a városban, amely több embert mozgatott meg, mint az All Star Gála fog. Pl. idén februárban a hagyományos Mardi Grass ünnepségen 700 000 turista látogatott el a városba. New Orleans városi tanácsa hivatalosan kifogásolta a várost megbélyegző nyilatkozatokat és a lavinát elindító Huntert meghívták, hogy a saját szemével mérhesse fel a terepet.

Hírek

  2007.02.25. 08:24
A tegnapi New Orleans-ban lejátszott meccsel több olyan kérdés is előkerült, amely már a következő szezonról/szezonokról szól. George Shinn tulajdonos a sikeres visszatérés zálogaként többek között egy edzőközpont felállítását jelölte meg, amelyről még akkor állapodott meg a várossal és az állammal, amikor arról tárgyaltak, hogy a Hornets Charlotte-ból ide költözik. Eredetileg 6 -10 millió dollárból oldották volna meg a létesítmény felépítését, de Shinn később szerette volna, ha a Hornets Arena közvetlen szomszédságában hoznak létre egy ultramodern központot, amely mai árakon számolva közel 20 millió dollárt emésztene fel. Problémát jelent azonban az, hogy a város a hurrikán okozta katasztrófa utáni helyzetben nem képes arra, hogy csak úgy dollármilliókat tegyen egy ilyen beruházásba. *** A jövőre New Orleans-ban játszó játékosok belekezdtek a házvadászatba, Chandler látott már néhány csinos helyet, saját bevallása szerint nincsenek extra igényei, minden helyet meg tud kedvelni ha az nyugodt és kényelmes. Más a helyzet a Jackson-család háza táján, ott ugyanis mindent az asszony intéz, B-Jax nem szól bele abba, hogy a felesége hol jelöli ki a családi fészket.

Lesz rájátszás?

  2007.02.20. 16:45
A Hornets utoljára 2004-ben jutott be a rájátszásba, amikor még a Keleti Főcsoportban 41-41-es alapszakaszt produkálva az ötödik helyen ért célba. Az azóta eltelt két szezon egyikében se volt képes a csapat arra, hogy főcsoportja legjobb 8 csapata közé jusson. 2 éve nyugat legrosszabb csapataként fejeztük be a szezont, ekkor a csapatnak három all star játékosa is hosszabb-rövidebb (de inkább hosszabb) időre sérült volt. Tavaly ilyenkor nagyon jó volt a Hornetsnek szurkolni, az All Star gála előtt 29 győzelemmel és 23 vereséggel a főcsoport 6. helyén tanyáztunk. Sajnos az alapszakasz hátralévő részben több probléma is felmerült: West lesérült és kislánya is született, a születéskor komplikációk léptek fel, ami miatt még több meccs kihagyására kényszerült a csapat legjobb pontszerzője. Mason és Claxton is hetekre lesérült. Talán az is hozzájárult a sérülésekhez és a formahanyatláshoz, hogy a csapat legtöbb játékosa még soha nem játszott annyi percet a karrierje során egy szezonban, mint tavaly. E tapasztalatlanság lehetett annak is az oka, hogy nem kevés meccset vesztett el úgy a gárda, hogy a félidőben magabiztos vezetés birtokosa volt (bár ez felveti az edzői stáb felelősségét is). Egy szó mint száz, a szezon első részében hiába zártunk 29-23-as mérleggel, a most sorolt okok miatt az AS után 9-21-es mutatót hozott össze a csapat, amivel lecsúsztunk a Konferencia 6. helyéről a 10. – rájátszást nem érő – helyre. A sors idén se bánt kegyesen a csapattal, West, Paul, Stojakovic és Bobby Jackson is hosszabb időre nem tudott sérülés miatt Scott rendelkezésére állni, nem volt véletlen, hogy Paul december végi sérülésekor már mi is temetni kezdtük az idei esélyeket. Azonban a tartalékos Hornets remekül vészelte át a januárt: összességében csak egy vereséggel gyűjtött többet, mint ahány győzelmet, majd februárban 6 győzelem mellé csupán 2 vereség csúszott be, és jelenleg egyetlen egy vereséggel állunk rosszabbul a rájátszást érő 8. helyen tanyázó Minnesotánál. A játékosok természetesen fogadkoznak, hogy nem fogják azokat a hibákat elkövetni, mint tavaly (bár a sérülés ellen sok mindent nem tudnak tenni). Egy éve a szezon ezen szakaszában több cserét is bonyolított a Hornets a cserehatáridő előtt, de idén nem várható hasonló mozgolódás a keretben. Ha mégis lesz csere, akkor valamelyik nem használt fiatal játékost fogjuk bevonni a cserébe draftjogokkal kombinálva.

 
Üdv a Kaptárban!

 
Ide süss!
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

Karácsonyra szép AJÁNDÉK egy Személyre szóló asztrológiai elemzés! Kinyomtatva és bekötve örök emlék marad!    *****    ***MUNKALEHETÕSÉG!*** Új cég, új lehetõség, ingyenes regisztráció! Ugye tudod, mit jelent elsõk között lenni...?!    *****    A legfrissebb videojátékokról olvashatsz híreket! Elemezzük a Call of Duty sorozat legújabb részét World War II    *****    A RENDKÍVÜLI horoszkóp akciók Karácsonyig tartanak,most rendelj saját illetve szeretteid részére elemzéseket. Kattints    *****    Blog, Videojátékok, Szórakozás, Technika! Call of Duty: WWII és sok más!    *****    Légy te is egy Új Márka Elsõ tagjai között ahol Azonnali 28%haszonhoz juthatsz!Részletek:huncalifeandme@gmail.com    *****    Nyerj akár 1 millió forint értékû bitcoint. A játék ingyenes.    *****    Tudtátok, hogy a Csiga-biga gyerekdalban eredetileg szó sincs tûzrõl?    *****    LEGYÉL FARMASI TANÁCSADÓ VAGY VEZETÕ! OTTHONI MUNKA, MAGAS KERESETI LEHETÕSÉGGEL! HA MOST CSATLAKOZOL, MÉG NYERHETSZ IS!    *****    Mi mennyi 2018 - Árak, változások 2018 - minimálbér, családi pótlék, adókedvezmények 2018    *****    Légy te is a Farmasi csapaom tagja!!!    *****    Születési,baba,hold horoszkóp,elõrejelzés,párkapcsolati elemzés,fogamzási képlet! Ingyenes tanácsadás!Várlak!Kattints!    *****    A Dynasty és a TVD 8.évadából megismert színésznõ, Nathalie Kelley elsõ hazai rajongói lapja. KATT! KATT! KATT!    *****    WISE-VOGUE | SZISSZ ÉS KLAU BEAUTY-FASHION BLOGJA TERMÉKTESZTEKKEL, TIPPEKKEL, ÖTLETEKKEL A MINDENNAPOKRA // WISE-VOGUE    *****    Charmed - Új külsõ - Még több tartalom - Még több információ, érdekesség - CHARMED - Bûbájos boszorkák - Varázslat - Cha    *****    Karácsonyra AJÁNDÉKOZZ szeretteidnek, barátaidnak SZEMÉLYRE SZÓLÓ HOROSZKÓP ELEMZÉST 3 ÉVES ELÕREJELZÉSSEL!    *****    Szerinted melyik könyvet kellene elolvasnom? Melyik film érdemes arra, hogy megnézzem? - Mementoim.Blogspot.hu    *****    Születési horoszkóp + 3 év elõrejelzés + Felszálló holdcsomópont,Chiron, Lilith 2000 Ft. + ingyenes konzultáció. Most!    *****    Szerinted melyik könyvet kellene elolvasnom? Melyik film érdemes arra, hogy megnézzem? - Mementoim.Blogspot.hu    *****    Exkluzív Karácsonyi Ajándékok - Exkluzív Karácsonyi Ajándékok - Exkluzív Karácsonyi Ajándékok