New Orleans Hornets - magyar szurkolói oldal - hungarian fanpage
Szerinted?
Mi lehet az oka az évek óta tartó sérüléshullámnak?

sérülékeny játékosok
rossz edzők
rossz orvosok
balszerencse
más
Szavazás állása
Lezárt szavazások
 
Menü
 
Alapszakasz
39 Gy - 43 V
 
Mérkőzések 05/06
Mérkőzések 05/06 : A végét mi bírtuk jobban. Hornets-Sixers: 88-86 (2005.12.02.)

A végét mi bírtuk jobban. Hornets-Sixers: 88-86 (2005.12.02.)

  2005.12.08. 22:35


Rögtön látszott, hogy ez nem a két héttel ezelőtti biztos vereség ismétlése. Míg Philadelphiában alig 15000-n voltak kíváncsiak a két csapat meccsére, addig itt a szokásos teltház várta a gárdákat. A mérkőzés alakulása is eltért az előzőtől: ugyan kisebb vezetéssel nyitott a Sixers, de jött David West és 5 pontos előny a negyed végén. Utána PJ Brown percei következtek: négy próbálkozásból négyszer volt eredményes a második negyedben. Volt olyan szakasza is ennek a negyednek, amikor egymásután négyszer fejeztünk be akciót zsákolással. A félidőben 13 pont előnyünk volt. A következő játékrészben viszont nem tudni, mi történhetett, mintha leoltották volna a villanyt, és csak a vendégjátékosok kaptak volna infraszemüveget: 9, azaz IX, azaz kilenc darab pontot tudtunk ebben a negyedben begyötörni. Negatív szezoncsúcs a javából! Mezőnyből csak Paul és West volt ekkor eredményes. Sajnos a vendégek nem ölbe tett kézzel nézték Smith és Claxton kiemelkedő bénázását, 23 pontot suvasztottak be és egy ponttal vezettek a harmadik negyed után!!! A hátrány aztán a legvége előtt 5 perccel már 8 pontnál járt. Ekkor az egész este dobást dobásra hibázó JR tartotta a különbséget, majd elkezdte a hátrány lefaragását is, ugyanis az utolsó 3 és fél percben Iversonék már nem tudtak pontot dobni. Mason dobott be két büntetőt, Paul tette fel a ziccert, majd Mason zsákolta át bámulatosan a Sixers centerét, aki még oda is ütött neki, D-Mase bedobta a büntit megint, és ismét döntetlenre állt a meccs!!! A következő támadásunknál Claxton kihagyott dobásából West leszedte a pattanót, és ugyanazzal a mozdulattal a helyére tette a játékszert: nyertünk. Ki volt a meccs embere? Mindenki döntse el maga: Paul 16 pontot dobott és 9 asszisztot jegyzett, David West 22 pontot szerzett, közte a mindent eldöntő pontokat, PJ Brown ismét dupladuplázott (12 pont-14 lepattanó). Mason ugyan "csak" 13 pontot dobott, de ebből 7-t az utolsó 7 percben. Smith 13 pontja is kellett a győzelemhez, az már kevésbé, hogy nyolcszor vállaljon el hárompontos dobást úgy, hogy abból csak egyet repített a gyűrűbe.

http://broadband.nba.com/cc/playa.php?content=video&url=http://boss.streamos.com/wmedia/nba/nbacom/recaps/recap_224_phinok.asx

http://www.nba.com/games/20051202/PHINOK/boxscore.html

 
Üdv a Kaptárban!

 
Ide süss!
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós üzlethelyiség eladó 06209911123    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    LITERATURES SUBPAGE /// VERSEK ÉS TÖRTÉNETEK EGY HELYEN ///LITERATURES.GPORTAL.HU///LITERATURES SUBPAGE    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Látogass el konoha falujába | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA    *****    Turbózd fel a kreativitásod! Prémium grafikai források a PNG Tree-n.    *****    Anime tematikájú Cinematic trance zene és látványvilág Arcadia fantáziavilágában és még sok más videó a chanelen    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO.GPORTAL.HU ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    "TEKERJ VISSZA" - RÉGI KERÉKPÁROK IDÕSZAKI KIÁLLÍTÁSA - BAJA TÜRR ISTVÁN MÚZEUM    *****    Naruto rajongói oldal! Felkerült John Man Ninja címû könyvének elsõ fejezete. Olvass, Filmezz, Tanulj!! KONOHA.HU    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    Velaris, a második otthonom Fanfictionból új rész került fel    *****    NSYNC - Ha nosztalgiáznál, vagy érdekel,mi történik most a ByeByeBye elõadóival, akkor nézz be - NSYNC    *****    Szereted az egyedi történeteket? Kíváncsi vagy, hogy mire képes egy hobbi író? Ha igen, nézz be hozzám!    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.