New Orleans Hornets - magyar szurkolói oldal - hungarian fanpage
Szerinted?
Mi lehet az oka az évek óta tartó sérüléshullámnak?

sérülékeny játékosok
rossz edzők
rossz orvosok
balszerencse
más
Szavazás állása
Lezárt szavazások
 
Menü
 
Alapszakasz
39 Gy - 43 V
 
Mérkőzések 05/06
Mérkőzések 05/06 : Visszavágtunk. Hornets-Heat: 107-92 (2006.01.04.)

Visszavágtunk. Hornets-Heat: 107-92 (2006.01.04.)

  2006.01.11. 06:02


Novemberben az utolsó percek ponttalan játéka miatt vesztettük el a Floridában vívott ütközetett a Miami ellen, ma azonban már az első félidő után kevés esélye volt a vendégeknek a fordításra. Az első negyedet 32-32-es állásnál fejeztük be, Mason ekkor 14 pontot dobott. Már ekkor is elszakadhattunk volna, viszont a távoli dobásokat nem védekeztük valami fényesen: 7/5 arányban tripláztak ekkor a hazaiak. Na de ami ezután következett... 14-0-ás rohammal kezdtünk neki a 2. játékrésznek: Claxton és Snyder amit ekkor rádobott, az be is ment. Ezt követően úgy tűnt, kezdenek észhez térni a vendégek, 8 pontra szorították le a hátrányukat, de hiába, mert főleg West és Paul gondoskodott arról, hogy a nagyszünetre 19 pontos előnnyel vonuljunk! Mindent elmond a védekezésünk hatékonyságáról az, hogy meccs ezen periódusában 13 pontot tudtak Shaqék dobni, óriási zavart okozott a vendégeknél a zónázásunk. A harmadik negyedben Wade begyújtotta a rakétákat (a hátvéd tripladuplával zárta a mérkőzést), és mi is kezdtük eladogatni a labdákat, pedig a meccs ezen szakaszáig ez a vendégek előjoga volt. Így sem tudott 4 pontnál többet faragni a Heat az előnyünkből. A végső negyed döntetlennel zárult, Scott "kegyesen" az utolsó fél percre még Smith-t is pályára küldte. A 107 dobott pontunk ebben a szezonban a legtöbb, amihez a vendégek edzője, Pat Riley a találkozó végén gratulálhatott is Byron Scottnak. Érdekes pillanat volt ez, hiszen Riley a Lakersben játszó Scott edzője volt anno. A Hornets-nek ma nagyon kijött a lépés, szinte mindenki az átlagán felül teljesített, kiemelni igazán senkit nem lehet. Mason: 24 pont, 7 lepattanó. West: 20 pont, 7 lepattanó. Paul: 15 pont, 9 assziszt, 6 lepattanó, 3 labdaszerzés. Snyder 13 pont, Claxton 12 pont, 8 gólpassz, 6 lepattanó, 3 labdaszerzés. Butler: 12 pont.

http://broadband.nba.com/cc/playa.php?content=video&url=http://boss.streamos.com/wmedia/nba/nbacom/recaps/recap_451_mianok.asx&lc1=NBA.com&lc2=teamsites

http://www.nba.com/games/20060104/MIANOK/boxscore.html

 
Üdv a Kaptárban!

 
Ide süss!
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós üzlethelyiség eladó 06209911123    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    LITERATURES SUBPAGE /// VERSEK ÉS TÖRTÉNETEK EGY HELYEN ///LITERATURES.GPORTAL.HU///LITERATURES SUBPAGE    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Látogass el konoha falujába | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA    *****    Turbózd fel a kreativitásod! Prémium grafikai források a PNG Tree-n.    *****    Anime tematikájú Cinematic trance zene és látványvilág Arcadia fantáziavilágában és még sok más videó a chanelen    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO.GPORTAL.HU ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    "TEKERJ VISSZA" - RÉGI KERÉKPÁROK IDÕSZAKI KIÁLLÍTÁSA - BAJA TÜRR ISTVÁN MÚZEUM    *****    Naruto rajongói oldal! Felkerült John Man Ninja címû könyvének elsõ fejezete. Olvass, Filmezz, Tanulj!! KONOHA.HU    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    Velaris, a második otthonom Fanfictionból új rész került fel    *****    NSYNC - Ha nosztalgiáznál, vagy érdekel,mi történik most a ByeByeBye elõadóival, akkor nézz be - NSYNC    *****    Szereted az egyedi történeteket? Kíváncsi vagy, hogy mire képes egy hobbi író? Ha igen, nézz be hozzám!    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.