Két hazai szezonnyitó (2006.08.04.)
2006.11.03. 02:34
Bejelentették a Hornets menetrendjét a 2006-07-es alapszakaszra. George Shinn kérése meghallgatásra talált, így a szezont a Boston ellen kezdjük idegenben, majd az első hazai meccsre New Orleansban kerül sor, amikor a Houstont fogadjuk. November 7.-én Oklahoma Cityben is elkezdődik a szezon, Baron Davis és a Warriors lép pályára a Ford Centerben. A Hornets ázsiója a tavalyi szezon után felértékelődött, amit az is mutat, hogy összesen 5 meccsünket fogja adni valamelyik nemzeti adó a tavalyi kettővel szemben, és ezen felül az NBA TV is fog közvetíteni még 7 olyan találkozót, ahol kedvenceink lépnek pályára. Súlyában nem, időben viszont igencsak megelőzi az alapszakaszt az előszezon. Hat edzőjellegű összecsapásra készülhetnek a Scott-fiúk. Az első két meccsen otthon fogadjuk a Dallast és az Orlandot, az ezt követő 4 meccset viszont mind "ellenséges területen" fogjuk játszani. Az ellenfelek sorrendben: Miami, Golden State és kétszer egymás után a Sacramento. Az első előszezoni meccsünk október 10.-én lesz.
|