- Honnan jöttél, hol kezdted a játékot?

J.R.: Lakewoodi (New Jersey) vagyok, a Centerben játszottam, ez a mi Ruckerünk mini változatban, a helyiekkel minden este ott nyomtuk.

- A sportágak közül a kosárlabdát próbáltad először?

J.R.: Igen, először kosaraztam, a foci és a baseball később jött. A kosárlabda volt az első szerelmem. 10-11 éves koromban kezdtem el jobban játszani, ugyan már hároméves koromban játszogattam, de ekkor kezdtem el ügyesebb lenni.

- A helyi srácok segítettek a fejlődésben?

J.R.: Persze, az öregebb fejek sokat segítettek, ugyanis az idősebb srácokkal játszottam. Amikor az idősebbekkel kezdtem el játszani, akkor csak jobb lettem.

- Más segített még a helyiek közül?

J.R.: Igen, Randy Holmes, aki egy játszótéri legenda. A Szent Péter középiskolában játszott. Az első két-három évemben mindenben a mentorom volt. Ő igazán sokat segített nekem. Amikor New Orleans-ba megyek, ő is velem jön.

- A középiskola mely pontján ismerted fel, hogy a középiskolából a profik közé kerülhetsz rögtön?
J.R.: Nem is igazán gondoltam erre a középiskolás All-Star-gáláig. A képességeim gyorsan fejlődtek ezután a meccs után. A szezon alatt nem is igazán tudtam, hogy ilyen jól tudok játszani, mint ahogy játszottam. Addig a meccsig igazán a főiskolai felvétel volt a cél, de utána kizárólag az érdekelt, hogy "menned kéne az NBA-be".
- Egy igazi show-t csináltál azon a meccsen. Igazából az emberek mondták neked, hogy ott meg kell mutatnod magadat, vagy magadtól is gondoltál rá?
J.R.: Az emberek kezdték mondani nekem. Még a játékosok is, Dwight Howard, Josh Smith, Shaun Livingston, Big Baby, mindenki így jött: "Hé ember, gyilkoltál a pályán. Neked is velünk kéne játszanod a profik közt."
- Olyan ez, mint egy klub? Egy "Beugrók az NBA-be”-klub végzős középiskolásokkal. Úgy tűnik, hogy meghívást kaptál tőlük, hogy belépj a klubba.
J.R.: Ja, ilyen érzés, mivel mi mindig is ismertük egymást, együtt nőttünk fel,  szóval már három, négy, öt éve ismerjük egymást, olyan ez, mintha mindannyian testvérek lennénk, így mindannyian együtt vagyunk, meg tudjuk mutatni a legjobb képességeinket, és aztán azt fogják mondani, hogy mi a legjobb osztály voltunk az összes közül, ami létezett. Ez az, amit teljesíteni akarunk.
- Van olyan ember, aki szerinted egyenesen a középiskolából beugorhatott volna a profik közé, de nem sikerült neki? Olyan játékosok, akik megtehették volna, de inkább főiskolára mentek?
J.R.: Ebben az évben? Randolph Morris mindenképpen. Talán az egyik legjobb barátom volt az AAU-körben, aki szerintem beugorhatott volna. De a beugrás nem mindenkinek cél. Ő és a családja úgy döntöttek, hogy ez nem tenne jót neki. Én 100%-ban támogatom, és remélem, hogy minden jól megy majd neki Kentucky-ban. Tavaly azt hiszem Charlie Villanueva-nak be kellett volna kerülnie, de sajnos kiszállt, és főiskolára ment, de még mindig be akar kerülni.

- Tudtad, hogy a New Orleans is draftolni akar? Az InsideHoops.com már a draft előtt úgy vélte, hogy oda mész.
J.R.: Nem tudtam, hogy ki akartak választani, én soha nem pályáztam rájuk. Én Miamira gondoltam, vagy hasonló csapatokra. Aztán ők választottak. Ez nagy sokk volt nekem, mert mondom, nem gondoltam rájuk.
- Mit jelent neked az, hogy kiválasztottak anélkül, hogy pályáztál volna rájuk?
J.R.: Úgy vélem azt akarják, hogy idejöjjek, és nagy lökést adjak a csapatnak. Tudják, hogy inspirálhatom a többieket a jövőben, úgy, ahogy most Baron Davis ösztönöz engem. És ez örömteli érzés.