New Orleans Hornets - magyar szurkolói oldal - hungarian fanpage
Szerinted?
Mi lehet az oka az évek óta tartó sérüléshullámnak?

sérülékeny játékosok
rossz edzők
rossz orvosok
balszerencse
más
Szavazás állása
Lezárt szavazások
 
Menü
 
Alapszakasz
39 Gy - 43 V
 
Mérkőzések 06/07
Mérkőzések 06/07 : Ez hiányozni fog. Bobcats-Hornets: 104-100 (2007.02.21.)

Ez hiányozni fog. Bobcats-Hornets: 104-100 (2007.02.21.)

  2007.04.03. 21:52


Ha valóban szeretnénk a rájátszásba kerülni, akkor az ilyen ellenfelek ellen kötelező a győzelem. Pedig nem mondható, hogy barátságtalan lett volna a környezet: a Hornets egykori székhelyén, Charlotte-ban vendégszerepelt, ráadásul Chirs Paul 350 darab jeggyel ajándékozta meg a közelben élő rokonait és barátait. Az első negyed lusta tapogatózással indult, de a második játékrész elején 0-8-as száguldás után 10 pont körülire nőtt a Bobcats előnye és ezt a fórt meg is tartották a félidőig. Az egyetlen egy negyed, amelyben jól játszottunk, az a félidő után következett: 4 próbálkozásból 3 triplát szórtak be a mieink, és 10 szabaddobást is kiharcoltak, amivel már nálunk volt az (1 pontos) előny a befejező etapra. Azonban ebben a 12 percben összesen több labdát adtunk el, mint az azt megelőző 3 játékrészben, és ahogy az egész meccsen, úgy most se védekeztünk jól a triplák ellen, így ebben a negyedben is szinte végig vezetett a hazai gárda. Fél perccel a vége előtt még egy Pargo-triplával megközelítettük a vendéglátókat 2 pontra, de hiába hagyta ki a következő dobást a Bobcats, a lepattanót nem tudtuk megszerezni. A legjobb játékosunk Chandler volt, aki ismét 20 lepattanóval és 16 ponttal örvendeztette meg a drukkereket. CP 20 pontot és 7 gólpasszt jegyzett, Mason 17. West 16 pontot szerzett. http://www.nba.com/games/20070220/NOKCHA/boxscore.html

 
Üdv a Kaptárban!

 
Ide süss!
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós üzlethelyiség eladó 06209911123    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    LITERATURES SUBPAGE /// VERSEK ÉS TÖRTÉNETEK EGY HELYEN ///LITERATURES.GPORTAL.HU///LITERATURES SUBPAGE    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Látogass el konoha falujába | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA    *****    Turbózd fel a kreativitásod! Prémium grafikai források a PNG Tree-n.    *****    Anime tematikájú Cinematic trance zene és látványvilág Arcadia fantáziavilágában és még sok más videó a chanelen    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO.GPORTAL.HU ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    "TEKERJ VISSZA" - RÉGI KERÉKPÁROK IDÕSZAKI KIÁLLÍTÁSA - BAJA TÜRR ISTVÁN MÚZEUM    *****    Naruto rajongói oldal! Felkerült John Man Ninja címû könyvének elsõ fejezete. Olvass, Filmezz, Tanulj!! KONOHA.HU    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    Velaris, a második otthonom Fanfictionból új rész került fel    *****    NSYNC - Ha nosztalgiáznál, vagy érdekel,mi történik most a ByeByeBye elõadóival, akkor nézz be - NSYNC    *****    Szereted az egyedi történeteket? Kíváncsi vagy, hogy mire képes egy hobbi író? Ha igen, nézz be hozzám!    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.