New Orleans Hornets - magyar szurkolói oldal - hungarian fanpage
Szerinted?
Mi lehet az oka az évek óta tartó sérüléshullámnak?

sérülékeny játékosok
rossz edzők
rossz orvosok
balszerencse
más
Szavazás állása
Lezárt szavazások
 
Menü
 
Alapszakasz
39 Gy - 43 V
 
Mérkőzések 04/05
Mérkőzések 04/05 : Ismét 0-8-as sorozat: Hornets-Knicks: 79-86 (2004.12.09.)

Ismét 0-8-as sorozat: Hornets-Knicks: 79-86 (2004.12.09.)

  2004.12.15. 05:13


A tegnapi Houston elleni meccshez hasonlóan ezen a mérkőzésen is sikerült borzalmasan kezdeni, a Rakéták ellen 30 pontra voltunk jók az első félidőben, most pedig 32-re. E gyalázatos dobóteljesítmény főleg az Armstrong helyettesítésére szánt két irányító lelkén szárad: Garcia és Harrington együttesen 1-10 arányban dobott. Scott  díjazta is a 2 fiatal teljesítményét azzal, hogy a 3. negyedben alig, a  4. negyedben pedig már egyáltalán nem játszatta őket. Az utolsó játékrészben nemigen cserélt már a vezetőedző, szinte végig a Brown – Andersen – Nailon – Wesley – Dickau ötös volt fenn, és ők sikerrel tartották a lépést a vendégekkel. Akiknek az elaludt első félidő után nem kellett izgulniuk. A végére 17 pontot szorgoskodott össze Nailon és Dickau, utóbbi számára ez azt jelenti, hogy harmadik darazsas meccsén karriercsúcsot dobott. Wesley 13, P.J. 11 pontot ért el, Andersen 10 pontra, 12 lepattanóra, 2 gólpasszra és 3 blokkra volt jó – 26 perc játékidő alatt. Ezzel a Hornets a 0-8-as szezonkezdett után ismét egy 0-8-as kútban van, és sorozatban ez volt a 9. hazai vereségünk.

http://www.nba.com/games/20041208/NYKNOH/boxscore.html

 
Üdv a Kaptárban!

 
Ide süss!
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Lakatos munka- Épületlakatos munka- Haidekker kerítés - Haidekker kapu- Teraszkorlát- Lakatos munka szerelés- Hullámrács    *****    Itachi Shinden második fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv második harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT!! KATT    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    Aki szörnyekkel küzd, vigyázzon, nehogy belõle is szörny váljék. S ha hosszasan tekintesz egy örvénybe, az örvény vissza    *****    Rose Harbor, ahol a tenger suttog és a múlt sosem tûnik el teljesen. - FRPG - csatlakozz közénk te is :)    *****    Egy kikötõ, ahol minden hullám egy új kezdetet ígér. Rose Harbor, több mint egy város, egy világ a világ mögött.    *****    Rose Harbor &#8211; kisvárosi báj, nagy titkokkal - légy részese te is ennek a kalandnak :) - FRPG    *****    Óceán, erdõ, csillagfény &#8211; minden ösvény Rose Harborba vezet - aktív FRPG közösség    *****    Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ a konoha.hu -n. Nézzetek be! *** Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ!!!    *****    ÁGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    MOVIE-NIGHT -> Filmek, Sorozatok <- MOVIE-NIGHT    *****    Movie-