New Orleans Hornets - magyar szurkolói oldal - hungarian fanpage
Szerinted?
Mi lehet az oka az évek óta tartó sérüléshullámnak?

sérülékeny játékosok
rossz edzők
rossz orvosok
balszerencse
más
Szavazás állása
Lezárt szavazások
 
Menü
 
Alapszakasz
39 Gy - 43 V
 
Mérkőzések 04/05
Mérkőzések 04/05 : Kár az első negyedért. Timberwolves-Hornets: 107-102 (2005.03.23)

Kár az első negyedért. Timberwolves-Hornets: 107-102 (2005.03.23)

  2005.04.11. 15:40


A Dallas elleni meccshez hasonlóan ma is sikerült összehoznunk egy olyan hibákkal teli negyedet, amelyet a meccs végéig már nem tudtunk helyrehozni. Az első játékrészben 17 pontos előnyre tett szert a hazai csapat, és a vezetést a meccs végéig ki sem eresztették a kezükből Garnették. A második negyedet már 2, a harmadik negyedet 9, az utolsót pedig egy ponttal nyertük meg. A negyedik negyed elején még négy pontra meg tudtuk közelíteni a tavalyi alapszakasz konferencia-győztesét, de ennél szorosabbá már képtelenek voltunk tenni a találkozót. A mostani összecsapás nem csak egy totálisan rossz negyedet illetően mutat hasonlóságot a két nappal ezelőtti meccsünkhöz képest, hanem abban is, hogy a 2 legjobb játékosunk ismét Jamaal Magloire és J.R. Smith lett. A center már az első negyedben összehozott 10 pontot, és a meccs végéig olyan játékot mutatott be, amely jelezte, hogy a 3 hónapos sérülése ellenére formában tudta magát tartani. Végül 20 pontot és 17 lepattanót ért el Big Cat, utóbbi szám szezoncsúcsot jelent. J.R. Smith szintén 20 pontot ért el, és ez mellé adott még 7 gólpasszt, amely rövid NBA-s karrierjének eddigi legjobbja. Rajtuk kívül 10 pont felett zárt a kezdőötös minden tagja (Dickau 17, P.J. 10, Nailon 10), de a padról Jacobsen és Nachbar is 11-11 pontot dobott. Jó hír, hogy a hosszú sérüléséből visszatérő West is pályára lépett ma először, igaz, J-Magnél jóval haloványabb produkcióval rukkolt ki a csatár, ám azért megmutatta, hogy a specialitását nem felejtette el: 4 támadólepattanót szerzett 23 perc alatt.

http://www.nba.com/games/20050323/NOHMIN/boxscore.html

 
Üdv a Kaptárban!

 
Ide süss!
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós üzlethelyiség eladó 06209911123    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    LITERATURES SUBPAGE /// VERSEK ÉS TÖRTÉNETEK EGY HELYEN ///LITERATURES.GPORTAL.HU///LITERATURES SUBPAGE    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Látogass el konoha falujába | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA    *****    Turbózd fel a kreativitásod! Prémium grafikai források a PNG Tree-n.    *****    Anime tematikájú Cinematic trance zene és látványvilág Arcadia fantáziavilágában és még sok más videó a chanelen    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO.GPORTAL.HU ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    "TEKERJ VISSZA" - RÉGI KERÉKPÁROK IDÕSZAKI KIÁLLÍTÁSA - BAJA TÜRR ISTVÁN MÚZEUM    *****    Naruto rajongói oldal! Felkerült John Man Ninja címû könyvének elsõ fejezete. Olvass, Filmezz, Tanulj!! KONOHA.HU    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    Velaris, a második otthonom Fanfictionból új rész került fel    *****    NSYNC - Ha nosztalgiáznál, vagy érdekel,mi történik most a ByeByeBye elõadóival, akkor nézz be - NSYNC    *****    Szereted az egyedi történeteket? Kíváncsi vagy, hogy mire képes egy hobbi író? Ha igen, nézz be hozzám!    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.