Újabb év Oklahomában? (2006.09.22.)
2006.11.03. 02:41
Nem hivatalos hírek szerint a Hornets szeretné a harmadik szezonját is Oklahoma Cityben tölteni, vagy legalább tartalékhelyszínként bebiztosítani. A 2005-06-os szezon előtt kötött 1+1 éves szerződés újabb, +1 éves opcióval való meghosszabbítása szóba se került azóta, amióta kiderült, hogy oklahomai befektetők másik NBA-s csapatot vásároltak, ráadásul a Hornets tulajdonosa rögtön kérte, hogy az első idei meccsünk és az edzőtábor kezdete is New Orleans-ban legyen tartva, és sürgette azt is, hogy az NBA minél hamarabb határozzon a visszatérésről (meg kell említeni azt is, hogy jövőre - elvileg - New Orelasn-ban lesz az All Star Gála). Ezek után meglepő lenne, ha jövőre is a maradást támogatná a tulajdonos, kivéve persze azt az esetet, ha New Orleansban történik valami rendkívüli. Viszont ma jelentették be, hogy azokkal az Oklahoma-székhelyű cégekkel, amelyek már tavaly is szponzorálták a Hornets OKC-beli jelenlétét, partneri megállapodást kötöttek a Hornets az idei szezonra is. A Hornets elsőévesei már Oklahoma Cityben tartózkodnak és edzéseken vesznek részt Chandler és Bass társaságában. Arsmtrong elégedett a nyári Ligában mutatott teljesítményével, bár érzi, hogy még több blokk és lepattanó van benne. A torna utána hazament (Connecticut), ahol erősített és a kondiján dolgozott. Szegény Simmonsnak a Bahamákon kellett kipihennie az év fáradalmait. Armstronghoz hasonlóan ő is elégedett volt a játékával Las Vegasban, jelenleg próbálja megszokni az eltérő NBA-szabályokat, a centermelót és a dobásokat gyakorolja.
|