Hírmix (2006.10.01.)
2006.11.03. 02:41
Szombaton kezdődött el a Hornets hazai meccseire a jegyek árusítása, miután a franchise a holtszezonban több mint 12000 bérletet adott el a mostani idényre. Tavaly összesen kelt el 11500 bérlet, míg a 36 oklahomai meccsből 18 alkalommal kellett kitenni a "minden jegy elkelt" táblát. *** Pár nappal ezelőtt letartóztatták Byron Scott vezetőedző lányát marihuána birtoklásáért. Scott lehet hogy jól tenné, ha megadná neki Birdman számát, aki saját állítása szerint teljesen tisztává vált. A januárban eltiltott játékos elmondta, hogy tavaly nyáron rengeteget piált, kétfajta kábítószert is kipróbált és komoly súlyfeleslegre tett szert. Ám nem hiába dobott ki 50000 dollárt egy elvonókúrára, ma már a kedvenc itala egy gyümölcslékoktél, melynek "legkártékonyabb" eleme az ananászlé. *** Végül arról is be kell számolni, hogy a most kezdődő edzőtáborban a Csapat szakmai stábjának az lesz az egyik legnagyobb gondja, hogy Chris Pault megfelelő módon terheljék. CP frissességének megőrzését az nehezíti, hogy miután végett ért a 82 meccses szezon, a fél nyarat edzőtáborral és a világbajnoksággal töltötte az amerikai válogatottban.
|