Kísért az előszezon: Hornets-Magic: 89-90 (2004.11.06.)
2004.12.05. 13:53
A két csapat előszezonban játszott mérkőzéséhez hasonlóan az utolsó másodpercekig kiélezett küzdelmet láthatott a közönség, és sajnos a végeredmény is párhuzamossá sikeredett az októberi csatával: 1 pontos vereség. Valamennyire hathattak Byron Scott szavai a dobásindítást és a védekezést illetően, mert a mezőnyben sokkal jobb védekezést hoztak össze a játékosok, és a dobások is jobb arányban értek célt. Mindez persze nem az első félidőben történt, ekkor 12 ponttal is vezetett a Magic, főleg a gyenge lepattanózás és a sok személyi hibát követő szabaddobás miatt. Viszont a harmadik negyedben már mind a közönség, mint Scott azt látta, amit már a Dallas ellen és az első félidőben is szeretett volna. Davis 36 pontot dobott, ebből 4/8 arányban helyezte el a vonalon túlról a dobásokat, amely tőle kifejezetten jó eloszlás. 7 gólpassza és 6 lepattanója egyértelműen a meccs legjobbjává tette. De nem a hősévé, mert azon a címen Turkoglu (padról felállva 21 pont, 8/12 FGM/A) és Steve Francis osztozott. A Houstonból érkezett irányító az utolsó másodpercekben csapata egy pontos hátránynál szerzett támadólepattanót és a felpöccintett labda utat talált a gyűrűbe… Magloire és P.J. összesen szedett 7 lepattanót a meccsen, kettőjük átlaga 20 körül van amúgy, így nem csoda, ha a Magic lepattanóinak harmadát (16) a mi táblánkról szedte le. Összegezve az eseményeket, biztatóbb képet mutatott a csapat, mint a Dallas ellen (12 labdalopás, 18 fastbreakpont, sokkal jobb dobószázalék), csakhogy az Orlando nem egy súlycsoport a Mavericks-szel. Másrészt holnap ismét egy nyugati nagyágyú, a Minnesota „vár” arra, hogy agyoncsipkedjék a Darazsak. http://www.nba.com/games/20041105/ORLNOH/boxscore.html
|