Mérkőzések 04/05 : Nem elég két negyedet a pályán lenni: Hornets-Lakers:98-106 (2004.11.10.) |
Nem elég két negyedet a pályán lenni: Hornets-Lakers:98-106 (2004.11.10.)
2004.12.05. 13:56
Negyedik vereségét szedte össze a New Orleans Hornets, ám még van hova rontani a csúcsbeállításhoz, hiszen 1989-ben az első 5 mérkőzésünkön nem akadt olyan ellenfél, aki hajlandó lett volna tőlünk vereséget szenvedni. Ismét nem úgy indult a meccs, hogy nincs mit keresnünk, 1 pont hátránnyal vonultunk öltözőbe az első játékrész után, viszont úgy tűnt, hogy onnan a srácok a negyedik negyed elejéig nem jöttek ki: 34-63-ra vesztettük el a következő kétszer 12 percet, borzalmas dobószázalékkal és „eredményes” védekezéssel. Személyi hibák armadáját hoztuk össze: a vonalról a mezőnybéli mutatóhoz hasonlóan jó arányban dobtak a vendégek, Mr. Nőgyógyász pl. 14/14 arányban oldotta meg a feladatot. Az utolsó szünetben nem tudom mit adhatott elő Scott, de a srácok elég nagy iramban kezdték ledolgozni a tetemes hátrányunkat, így Tomjanovich gyorsan szólt a liláknak: nincs még vége a meccsnek! Vissza is küldte Kobe-t a pályára, aki hálája és igyekezete jeléül gyorsan ki is pontozódott. Mi négyszer annyi triplát vertünk be ekkor, mint addig az egész mérkőzésen (vagyis négyet), de hiába nyertük ezt a negyedet 23 ponttal, ez sem volt elég a győzelemhez, az eredmény kozmetikázásához annál inkább. Jelen esetben senki teljesítményét nem emeljük ki, nehogy sértődés legyen a dologból. Türelmetlenül várjuk a pénteket, amikor is a szintén 4 vereséget felhalmozó Atlantát látjuk vendégül. Amennyiben ellenük sem sikerül megszerezni az idei első győzelmet, akkor valóban el lehet kezdeni a 89/90-es csapathoz hasonlítani a mostanit, ők akkor az egész szezonban 19 győzelmet tudtak összekaparni.
http://www.nba.com/games/20041109/LALNOH/boxscore.html
|