Újabb vereség, újabb sérülés! Hornets-Pistons: 69-92
2004.12.15. 05:08
Tavaly nem sok olyan csapat volt a Ligában, amely 4 mérkőzésből háromszor verte el a Detroitot. A Hornets ezek közé tartozott. A papírforma viszont ma nem nekünk kedvezett. Ahogy a sors sem, miután a mérkőzés második percében megsérült David West, így tegnap hiába szerződtettük Corsley Edwardst, ismét a szükségesnél eggyel kevesebb emberrel rendelkeztünk a tábla alá. Ráadásul David West kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtott, látszott, hogy tud élni azzal a lehetőséggel, amit a kezdő ötösbe való kerülés jelent: az elmúlt három meccsen, amikor a kezdő tagjaként léphetett parkettra, 10 pont - 8 lepattanó feletti átlagot produkált. A meccset a Detroit végig vezetve simán nyerte. Junior Harrington először léphetett pályára Armstrong távoztával kezdőként, amit meg is hálált egy 1/13-as dobóaránnyal. Lee Nailon az első félidőben végig a pályán volt, 18 pontját ekkor dobta. A festéket nem mi uraltunk, 20 ponttal dobott többet innen az ellenfél, Big Ben-fakéz 10/14 arányban hozta össze karriercsúcsát. Érdekes adat az is, hogy a hazai pályán játszó Hornets 22 és fél perc elteltével dobhatta az első szabaddobást, a meccs végére összesen 7-szer állhattunk a vonalra, míg az idegenbeli Pistons 24-szer kapott lehetőséget büntetőből. Scott a negyedik negyedre lehozta az egész kezdőötöst, és a cseréket játszatta, akik pillanatok alatt berámoltak 3 triplát. Brown rögtön beküldte a kezdőjét a csökkenő előny visszaduzzasztására, és ott is maradtak az utolsó percekig. Mi már nem nagyon változtattunk, így Freije és Garcia is karriercsúcsnyi időt játszhatott. Említést kell tennünk az NBA-ben tegnap debütáló Corsley Edwards teljesítményéről is, aki 5 ponttal és 4 lepattanóval mutatkozott be Big Easy-nek. Scott a meccs után megjegyezte: most először látta a csapaton, hogy félve, rémülten játszotta végig a 48 percet. http://www.nba.com/games/20041204/DETNOH/boxscore.html
|