Papírforma: Rockets-Hornets: 89-81 (2004.12.08.)
2004.12.15. 05:12
A bajnokság ezen szakaszában a jelenleg bevethető kerettel már az eredménynek számít, ha egy csapatot meg tudunk szorongatni. Ez történt tegnap este a Toyota Centerben. Az első két negyedben semmi szokatlan nem történt, összesen 30 pontot dobtunk, „idei százalékban”, a festékről elért pontarány ekkor 24-4 volt a hazaiaknak. P.J. Brown-nak kellett volna Yaoval, Howarddal és Taylorral felvennie a versenyt a palánk alatti hajcihőben, hiszen az erőcsatár poszton bevetett Freije inkább kihúzódott dobálgatni, 33 perc alatt leszedett 3 lepattanója és 1/6 triplamutatója jelzi, hogy Scott feláldozta a festéket a pontgyártás oltárán, ami érthető is, hiszen a lepattanókból a mostani New Orleans-i képlet szerint nem lesz pont. Ezzel a húzással nem csak a festékről kaptunk sok pontot, de közel kétszer annyit támadólepattanót engedélyeztünk a hazaiaknak, mint amennyire a Darazsak képesek voltak. A harmadik negyed aztán fordulatot hozott, Lee Nailon számára valaki megmutathatta a nagyszünetben a gyűrűt, és a játékrész végére minimálisra csökkentettük a különbséget. Az utolsó negyedben a Rockets nem tudott jelentősen meglépni, amely a múlt héten New Orleans-ba költöző Dan Dickau erényeként értékelhető: az irányító ebben a 12 percben 13 pontot dobott (16 pont a karriercsúcsa), ami annak is eredménye, hogy a hazai védelem bevallottan legkevésbé tőle várta a támadások befejezését. Rajta kívül Wesley (18), Nailon (15) és P.J. (14) ért el 10 pont feletti eredményt. http://www.nba.com/games/20041207/NOHHOU/boxscore.html
|