Ismét 0-8-as sorozat: Hornets-Knicks: 79-86 (2004.12.09.)
2004.12.15. 05:13
A tegnapi Houston elleni meccshez hasonlóan ezen a mérkőzésen is sikerült borzalmasan kezdeni, a Rakéták ellen 30 pontra voltunk jók az első félidőben, most pedig 32-re. E gyalázatos dobóteljesítmény főleg az Armstrong helyettesítésére szánt két irányító lelkén szárad: Garcia és Harrington együttesen 1-10 arányban dobott. Scott díjazta is a 2 fiatal teljesítményét azzal, hogy a 3. negyedben alig, a 4. negyedben pedig már egyáltalán nem játszatta őket. Az utolsó játékrészben nemigen cserélt már a vezetőedző, szinte végig a Brown – Andersen – Nailon – Wesley – Dickau ötös volt fenn, és ők sikerrel tartották a lépést a vendégekkel. Akiknek az elaludt első félidő után nem kellett izgulniuk. A végére 17 pontot szorgoskodott össze Nailon és Dickau, utóbbi számára ez azt jelenti, hogy harmadik darazsas meccsén karriercsúcsot dobott. Wesley 13, P.J. 11 pontot ért el, Andersen 10 pontra, 12 lepattanóra, 2 gólpasszra és 3 blokkra volt jó – 26 perc játékidő alatt. Ezzel a Hornets a 0-8-as szezonkezdett után ismét egy 0-8-as kútban van, és sorozatban ez volt a 9. hazai vereségünk.
http://www.nba.com/games/20041208/NYKNOH/boxscore.html
|