Köszönjük Dan!!! Hornets-Warriors: 98-89 (2004.12.15.)
2004.12.27. 02:17
Óriási ovációval üdvözölte a New Orleans-i közönség a Hornets idei első (!) hazai győzelmét! Amelyet legnagyobb részben Dan Dickau-nak (23 pont) köszönhetett, aki már harmadjára javította meg a karriercsúcsát, amióta türkizmezt hord. A meccs hasonlóan indult az oaklandi vendégeskedésünkhöz: az első negyedet megnyertük, és sajnos hasonlóan is folytatódott, mert a második negyedben simán átvette – és meg is tartotta – a vezetést a Warriros. A harmadik játékrész nagyon egálszagú volt, egészen az utolsó másodpercig! Ekkor ugyanis Dickau 10 méterről eresztett meg egy dobást, amely a dudaszó után landolt a gyűrűben, és mivel Claxton le is faltolta, még dobhatott is egyet! Persze be is dobta a büntit, és ez a négypontos játék 2 pont előnyt hozott az utolsó negyedre, amelynek érthető okokból nem akármilyen hangulatban álltunk neki. Ekkor már szinte minden támadást Dan Dickau-ra játszottunk ki, és 12 pontot szórt ebben a játékrészben a csereként beállt irányító. E diadallal rövid úton megdupláztuk győzelmeink számát. Ki kell emelni a meccs emberén kívül Wesley-t (18), Harringtont (15) P.J. Brownt (11 pont - 11 lepattanó) és Chris „Birdman’ Andersent is, aki 27 perc alatt ért el 11 pontot, 7 lepattanót és 3 gólpasszt. 3 zsákolást is produkált a közönségnek (ebben az idényben 47 értékesített „dobása” volt, melyből 17-t fejezett be töméssel). Végül nem szabad megfeledkezni Matt Freije teljesítményéről, no nem a fél óra alatt elért 8 pont - 4 lepattanó miatt, hanem azért, mert a srácot szinte úgy cipelték le, miután egy esés nem tett jót a sérült farcsontjának, mégis vállalta tovább a játékot (a sérülések miatt nem sok mindenki tudta volna pótolni). Közhely, de kijelenthető, hogy nagy szükség volt erre a győzelemre, hiszen nem akármilyen decembere lesz a csapatnak: pénteken a bajnokesélyes Spurs-t látjuk vendégül, aztán pedig egy nagy túrára indulunk, hogy összecsapjunk a Sacramentoval, a két Los Angeles-i gárdával, a Clevelanddel és az Indianaval, majd az év utolsó meccsén a bombaerős Phoenix-et fogadjuk. A bukmékerek talán az Indiana ellen adnak némi esélyt nekünk...
http://www.nba.com/games/20041215/GSWNOH/boxscore.html
|