JO most sem úszta meg. Pacers-Hornets: 100-82 (2004.12.28)
2005.01.08. 05:33
Az idei egyik legfurcsább meccsen van túl a csapat, az Indiana ellen senkinek nem jutott eszébe a győzelem lehetősége, miután a szezon második legeredményesebb játékosa, Wesley már, az érte cserébe érkező két exhoustoni pedig még nem játszott. A Pacers-t nagyon nem izgatta az eset, 3 negyed után már harminc pontra hizlalták az előnyüket, majd a padot erőltették a jó ideje paddal felálló csapatunk ellen. J.R. Smith az idény során először kaphatott a kezdőben helyet, dobált is rendesen, de a 4/15-ös találati arányát nem fogja kitenni az ablakba a mikuláscsomag mellé. 4 értékesített mezőnydobásából 3 így is zsákolás volt, a 11 kihagyott próbálkozásban pedig benne foglaltatik 2 alley oop kísérlet is. Egy biztos: O’neal a győzelmük ellenére sem fogja jobban a szívébe zárni a Darazsakat; ugyebár tavasszal Baron Davis húzta át nem akármilyen módon, most pedig J.R. Smith zsákolta arcba az All Star csatárt. A legeredményesebb játékosunk ismét Lee Nailon volt, 28 pontja új karriercsúcsot is jelent, míg Dickau 14 pontra volt jó (4/12 FGM-A…). A tényszerűség kedvéért arról is szólni kell, hogy Davis is pályára lépett, de a 24 perc alatt elért 5 pontja jól illusztrálja, hogy a visszatérése óta ez volt a leggyengébb teljesítménye.
http://www.nba.com/games/20041227/NOHIND/boxscore.html
|