Mérkőzések 04/05 : Nem tudunk szoros meccset (sem) nyerni. Memphis-Hornets: 84-76 (2005.01.07.) |
Nem tudunk szoros meccset (sem) nyerni. Memphis-Hornets: 84-76 (2005.01.07.)
2005.01.15. 06:40
Arról már korábban írtunk, hogy a Csapatnak idén egyszer sem sikerült hosszabbításos mérkőzést hoznia, és ehhez most hozzá kell tennünk azt is, hogy a szoros, kiélezett mérkőzéseken sem mi vagyunk Fortuna kegyeltjei. A Memphis ellen sem történt másképp. Az elején szokásunkhoz híven aludtunk, majd a második negyedet könnyedén hozhattuk volna, de a végén egy 16-5-ös rohanás áldozatai lettünk, így ezt a negyedet is nyerték a Macik (egy ponttal). A következő játékrészben csak sikerült alulmúlnia minket a hazai csapatnak, Diddynek pedig kijött a lépés, pontjainak több mint felét (11) ekkor dobta. Ám a negyedik negyedet a Bulls elleni meccshez hasonlóan megint a triplákkal akartuk megnyerni, igaz, most csak hatszor próbálkoztunk kintről, természetesen egy sem ért célt. A hatból hármat Rogers eresztett el, mindet teljesen üresen kísérelhette meg a csatár. Talán szerencsésebb lett volna ekkor betörésekből próbálkozni, hiszen a hazaiak a negyed első két percében összeszedték már a négy személyi hibát. A történteken a "ha" nem változtat: képtelenek voltunk 2 pontnál közelebb férkőzni a hazaiakhoz, és az utolsó percekben Gasoléknak már csak a büntetővonalra kellett koncentrálni. A Hornets legjobbja Baron Davis lett 19 pontjával és 8 gólpasszával. Rajta kívül P.J. Brown (dupla-dupla), Rogers és Nailon ért el legalább kétszámjegyű pontot. Andersen 17 perc alatt osztott ki 4 sapkát
http://www.nba.com/games/20050107/NOHMEM/boxscore.html
|