Megcsíptük az Indianat! Hornets-Pacers: 90-87 (2005.01.20.)
2005.01.28. 21:01
A tavalyi alapszakasz legeredményesebb csapata volt a vendége New Orleans-nak, de a Hornets nem volt valami kedves vendéglátó. Végig kiélezett csata volt, 10 pontnál nagyobb előnyre nem tudott egy csapat sem szert tenni, a vezető csapat személye tizenkétszer változott! Az első negyedet mi nyertük egy ponttal, a másodikban a Pacers volt jobb kettővel, a harmadikban ismét mi eggyel, így alakult ki az utolsó játékrész kezdetére a döntetlen állás. Ekkor viszont 10-0-s rohamot vettek a Darazsak, és kezdett simának tűnni a meccs, de Tinsley utolsó percben elhelyezett két triplája teljesen szorossá tette a végét is. Ám szakítva a szezon elején kialakított hagyományokkal, számunkra sült el jobban a végjáték, így sorozatban a harmadik hazai meccsünket nyertük meg! A meccs hőse minden kétséget kizáróan Lee Nailon lett. Nem csak a mostani 30 pontja és 10 lepattanója mutatja, hogy jó formában van, hanem az is, hogy a szezonban átlagban 16 pontot dobott, s ezzel Davis után a csapat legeredményesebb pontszerzője. Apropó Davis: hiába látott több forrás is esélyt a ma esti játékára, a részvétele nélküll zajlot le a mérkőzés. Dickau-nak jobban ment Diddy helyettesítése, mint a Phili ellen, 17 pont – 5 gólpassz – 5 lepattanó volt a „Disaster” becenévre (vagy inkább gúnynévre?:-)) hallgató irányító mérlege. Kivételesen megdicsérhetjük az általunk oly sok kritikában részesített Rogers-t is, aki 12 pontos és 8 lepattanós mérlegével nagy hasznára volt a csapatnak, 5 eladott labdájával már kevésbé. P.J. Brown végig faltgondokkal küszködött, 8 pont – 8 lepattanót hozott össze. Az őt helyettesítő Andersen amikor játszott, akkor nem nagyon lehetett tartani: 9 pontra, 10 lepattanóra és 3 blokkra volt elég a játékban töltött 23 perce. J.R. Smith 7 pontot ért el, nem a legjobb dobószázalékkal, de nem árt megjegyezni egy, az NBA.com által is közölt tényt: amióta Smith december 27.-én, pont az Inidana ellen pályára léphetett először a kezdőötös tagjaként, azóta 9 pont feletti az átlaga, és 12 meccsből négyet nyertünk meg. Pont kétszer annyit, mint azon a 26 meccsen, ahol nem volt kezdő.
http://www.nba.com/games/20050119/INDNOH/boxscore.html
|