Mérkőzések 04/05 : Sok Lódarázs nem győzött Medvét: Hornets-Grizzlies: 91-98(2005.01.31.) |
Sok Lódarázs nem győzött Medvét: Hornets-Grizzlies: 91-98(2005.01.31.)
2005.02.10. 16:07
Amióta New Orleans-ba költözött a Hornets, két alkalommal láttuk vendégül a Memphist, és mind a két alkalommal üres kézzel indítottuk haza őket, ez a széria most megszakadt. Az első negyedet mi nyertük 6 ponttal, majd a második játékrész elején 9-2-s memphisi rohanás után időt kértünk. A meccs ezt követő szakaszában nagyon látványos dolgokat mutatott a Hornets: Birdman blokkolt, majd egy szép összjátékot követően tömött egy nagyot, nem sokra rá Nailon nyomott furcsa mozdulattal alley oopra-passzt J.R. Smith-nek, és rögtön 8-0-s vágtával hagytuk ott a vendégeket. A harmadik negyedben sajnos nem úgy mentek a dolgok, ahogy szerettük volna: főleg Nachbar hibázott sok dobást (0/6) és ismét jelentkeztek a személyi-hibaproblémák. Rogers és Nailon 5-5 PF-t hozott össze. Beszédes adat, hogy az egész meccsen 32 szabaddobást kísérelhetett meg a vendégcsapat, mi pedig 10-t. A vereségnek ezen kívül két szembetűnő oka volt: a vendégek középembereit nem tudtuk tartani, Swift és Wright összesen 38 pontot dobott, remek százalékban, és a 2. félidőre nagyon elkapta a fonalat a Memphis a kinti dobásokat illetően: az első negyedben még 1/6 dobták a trojkát, ami a meccs végére 9/19-re érett. Dan Dickau (19 pont, 12 gólpassz, 4 labdaszerzés) és P.J. Brown (10 pont-12 lepattanó) ismét dupladuplát ért el, hozzájuk csatlakozott Rogers is (13 pont-10 lepattanó). Jó jel a következőkre nézve, hogy összesen 6 játékos ért el a csapatból legalább 10 pontot (az előzőeken túl Nailon-14, Jacobsen-11, Andersen-13) és Smith is csak egy ponttal maradt le duplaszámjegyről.
http://www.nba.com/games/20050131/MEMNOH/boxscore.html
|