Minden összejött. Spurs-Hornets: 112-89 (2005.03.14.)
2005.03.20. 07:41
Szégyenbe hajló vereséggel távozott Texasból a Hornets. A védelmünk három negyed alatt annyi pontot engedélyezett a hazaiaknak, amennyivel ők a legtöbbször már meccset nyernek (90). A talákozó előtt annyira nem volt egyértelmű, hogy nekünk itt vereséget kell szenvednünk, főleg azt követően, hogy a hazaiaknál Parker és Ginobili sem játszott sérülés miatt, de lehet hogy jobban jártunk volna, ha a lepattanóvadász Duncan halasztja el egy meccsel a sérülésből való visszatérését. Viszont az is kiderült, hogy a pályára nem csak az egyik hozzátartozója halála miatt távollévő Lynch nem lép parkettre, hanem könyökével bajlódó Andersen sem, így komoly hátrányba kerültünk a tábla alatt amúgy sem harmatos sarkantyúsokkal szemben. Már az első félidőben is eltörpültünk a védekezésben, sokkal több lepattanót szereztek a hazaiak, és háromszor annyi szabaddobást is ereszthettek el. Ráadásul a 2. negyedben J.R. Smith kevés játékidő után már nem játszott tovább, így nem csak a védekezésben, hanem a támadásban is nagyot bukott a keretünk (Még nincs információ arról, hogy J.R. megsérült-e, és ha igen, az milyen súlyos. Az is előfordulhat, hogy egyéb okokból nem játszatta Scott az addig 4 pontot dobó hátvédet). A harmadik negyedben aztán plusz 12 pontnyi előnyt serénykedett össze az ellenfél, amivel a kezdőötös legtöbb tagja kivívta magának a jogot a padról való szurkolásra. Az eddig leírtakon túl a csatavesztés oka az volt, hogy az ellenfél nehéztüzéreit esélyünk sem volt semlegesíteni, 19 próbálkozásból 13-szor találtak célt a vonalon túlról. 10 pont felett hat játékosunk teljesített: Vroman (17, karriercsúcs), Claxton (16), Nachbar (12), Jacobsen (11), Brown és Nailon (10). Dickau az elmúlt meccsekhez hasonlóan borzalmasan dobott (2/13).
http://www.nba.com/games/20050314/NOHSAS/boxscore.html
|