P.J. az új csúcstartó. Hornets-Memphis: 82-88 (2005.03.16.)
2005.03.26. 06:50
Továbbra is nyeretlenek vagyunk idén mindegyik divízióbeli ellenfelünkkel szemben, még úgy sem tudtuk megverni a Memphist, hogy 4, fontos szerepet betöltő játékosuk sem játszhatott ma. Pedig Scott mindent megpróbált: hiába beszélt a Spurs elleni meccs óta arról, hogy J.R. Smith-t nem fogja a kezdőötösbe tenni, ennek ellenére kezdő volt az újonc (állítólag a meccs előtt nem sokkal hosszabban elbeszélgetett vele az edző). A másik meglepetés Jamaal Magloire játéka volt: biztosra mondta Scott, hogy ma még nem fog játszani, ám csereként már csatába ment a center. Az első félidőben 9 pontos hátrányt kaptunk be, ezen kívül annyi említésre méltó dolog történt, hogy P.J. megdöntötte Larry Johnson franchise–csúcsát a lepattanók tekintetében (Johnson 3479 lepattanót szedett le nálunk 1991-től '96-ig). A harmadik negyedben a 9 pontos hátrányt 1 pontnyira szorítottuk, ugyanis Dan Dickau egy negyed erejéig megtalálta önmagát, és 8 pontot szórt ekkor (jellemző, hogy a meccs többi részében 5 kihagyott dobáson kívül mást nem jegyezhettek a manapság gyengén teljesítő irányító neve mellé). A végén az egész meccsen zseniálisan teljesítő Nachbar tette szorossá az ütközetet, de az utolsó két és fél percben csak 2 pontot tudtunk beerőszakolni, ellentétben a vendégek 9 pontjával, és ez törvényszerű vereséget jelentett. A meccs embere tőlünk P.J. Brown lett 14 ponttal és 13 lepattanóval, de Nachbar 19 pontja és 4 lepattanója is tiszteletre méltó. J.R. Smith 11 pontot ért el, lopott 2 és eladott 3 labdát. Brownon kívül Vroman és a visszatérő Magloire is le tudott szedni 10-10 lepattanót, de mind a ketten eladták háromszor a játékszert. Speedy Claxton most először nyújtotta azt, amit titkon minden szurkoló várt tőle: 10 gólpasszt adott 29 perc alatt.
http://www.nba.com/games/20050316/MEMNOH/boxscore.html
|