J.R. Smith 33 pontja. Memphis-Hornets: 85-96 (2005.03.26.)
2005.04.11. 15:46
Rögtön ide az elejére leírjuk, megéri a kiemelést: újonc ebben a szezonban 33 pontot még egy csapatban sem dobott! Az eddigi csúcsot a 31 pontot két alkalommal elérő Ben Gordon tartotta. Pedig nem egyszerűen indult a meccs! 6-0-val startoltak a memphisiek, de Smith rögtön felrázta a csapatot 8-8-ra, és abban is meghatározó szerepe volt az első negyedbeli 14 pontjával, hogy 12 perc után már mi vezettünk 3 ponttal. Abban még nagyobb, hogy többet a hazaiak nem is vezettek a meccs során. A második negyed(felé)ben az újonc 5 pontot dobott, majd a harmadik játékrészben 9-et, és az utolsó negyedben ötöt ért el. A karriercsúcsát Smith többek között 6 triplával hozta össze (ez is karriercsúcs, az eddigi legtöbb 4 volt), a maradék pontjait egy dobás kivételével is a festéken kívülről szerezte. Ezzel a pontmennyiséggel Smith az utolsó 5 meccsen 22,4 pontos átlaggal áll. Természetesen a győzelem nem jöhetett volna össze méltó segítőtársak nélkül: P.J. Brown 19 pontot és 14 lepattanót ért el, de Magloire is dupladuplázott (10 pont – 13 lepattanó). 10 pontig merészkedett Nachbar is. A múlthétvégén lesérült Claxton is visszatért a pályára (8 pont, 5 gólpassz). Ezzel a győzelemmel a Csapatnak sikerült attól a szégyentől megmenekülnie, hogy ne nyerjen divízióbeli ellenfeleivel szemben egy meccset sem.
http://www.nba.com/games/20050326/NOHMEM/boxscore.html
|