Mérkőzések 04/05 : Úgy végeztünk, ahogy kezdtünk. Hornets-Clippers: 75-86 (2005.04.20.) |
Úgy végeztünk, ahogy kezdtünk. Hornets-Clippers: 75-86 (2005.04.20.)
2005.05.22. 23:08
A szezon utolsó meccsét játszotta ma a csapat hazai pályán, szép kis körítést hoztak össze a rendezők e gyászos szezon lezárására. A meccs előtt még George Shinn tulajdonos is mondott egy rövid beszédet, amelyben köszönetet mondott a csapat melletti kitartásért a szurkolóknak, és hitet tett az mellett, hogy a jövő ennél fényesebb lesz (nem volt könnyelmű ígéret). Ettől függetlenül nem ezekkel az udvarias mondatokkal aratta a legnagyobb sikert a tulajdonos, hanem azzal, hogy bejelentette: még nagyon sokáig New Orleans-ban marad a Hornets (az utóbbi időben több pletyka/hír látott arról napvilágot, hogy a Hornets Las Vegas-ba, vagy Kansas City-be költözhet). A meccs elején elhúztunk 8-0-ra, ebből három zsákolás volt, a közönség persze tombolt. Aztán elveszítettük a fonalat, és a negyed végére 11 pontos vezetést dobott össze a LAC. A második játékrészben e differencián cseppet csökkentettünk, de ekkor már lehetett hallani, hogy a Bobcats vezet a Detroit ellen nem sokkal a vége előtt, magyarul ha a Hornets veszít, akkor a drafthelyek kisorsolásakor jobb esélyekhez juthat (azaz ugyanannyi esélyünk lesz a sorsoláson, mint a Bobcats-nek). Ekkor Dickau elhatározhatta, hogy ő nem fogja kiengedni ezt a sanszot a csapat kezéből: 10 dobásából 1 talált célba, és a biztonság kedvéért eladott 3 labdát is. Jacobsen és Nachbar sem akart elmaradni DD mögött, mindkét játékosnak 8 kísérletből egyet sikerült a helyére küldenie. Az ilyen dobószázalékok mellett felüdülést jelentett Vroman teljesítménye, aki 10 pontot és 8 lepattanót ért el. 15 pont, 3 lepattanó 5 gólpassz volt J.R. Smith eredménye, de erre árnyékot vet a gyatra dobószázaléka és 3 eladott labdája. Az utolsó percben lecserélt P.J. Brown kapta a nézőktől a legnagyobb tapsot, nem érdemtelenül: 12 pont, 7 lepattanó és 4 gólpassz került a neve mellé. A szezon nagy részét sérüléssel töltő West pont a szezon végére nyerte vissza formáját: a Minnesota ellen is viszonylag rövid idő alatt ért el 8 pontot és 5 lepattanót, most 11 pontot és 7 lepattanót gyűjtött. Lehetett volna szebb is ez a teljesítmény, ha nem szed össze gyorsan több személyi hibát, ami miatt összesen 18 percet játszhatott.
http://www.nba.com/games/20050420/LACNOH/boxscore.html
|