Birdman nem repül el (2005.08.03.)
2005.09.10. 00:20
A szezon végeztével Chris Andersen kilépett a szerződéséből, egy év volt hátra a kontraktusából, 1,7 millió dollárt tehetett volna zsebre. A 27 éves center/csatár tudta jól, hogy több pénzt ér, miután negyedik NBA-s évében az eddigi legtöbb játékidőt kapta a Hornets-ben, és 7,7 pontot-6 lepattanót ért el átlag 21 perc alatt, másfél blokkjánál pedig senki nem tudott többet New Orleans-ban. Louisiana-ban úgy gondolták, hogy Andersent meg kell tartani, elismerésre méltó teljesítményén túl a közönség is imádja a srácot. Ma egy sajtótájékoztatón végre be is jelentették azt, ami már több mint egy hónapja nyílt titok volt: Birdmant újraigazoltuk további négy évre. Andersen nem sokat tétlenkedett: legújabb akciója tovább fogja a népszerűségét növelni Big Easy-ben: rögtön felajánlott 25.000 dollár értékű Hornets-meccsjegyet arra a célra, hogy azt hátrányos helyzetű gyerekek között osszák szét.
|