Jótékonysági meccs – Arénahelyzet (2005.09.13.)
2005.10.14. 14:02
Tegnap éjjel jótékonysági mérkőzést rendeztek Houstonban a Katrina-hurrikán áldozatainak megsegítésére, ahol az alkalmi all-star válogatott összecsapásán Nyugat színeiben J.R. Smith is feltűnt. A Hornets hátvédje viszonylag kevés időt kapott, ennek ellenére 16 pontot ért el a nem éppen a védekezésről szóló mérkőzésen, ezzel a Nyugati csapat második legeredményesebb játékosa volt Tracy McGrady után. *** Bármelyik pillanatban eldőlhet, hogy a Hornets hol fogja játszani a hazai meccseit. A csapat ideiglenesen Houstonba költözött és onnan intézik az ügyeket. A hétvégén megtekintették az Oklahoma Cityben található Ford Centert az illetékesek, és az ott látottakkal nem hivatalos hírek szerint mindenki elégedett volt. A város nagy eséllyel pályázik a csapat új otthona címre, miközben a New Orleans Arena vezetősége arról tájékoztatta a közvéleményt, hogy a Hornets eddigi csarnoka 2006 februárjában már képes lenne ismét NBA-mérkőzésnek helyszínt biztosítani. Az előzetes információk alapján eddig is világos volt, hogy a Csarnok jóval szerényebb károkat szenvedett a szomszédságában lévő és a Hurrikán után többtízezer embert elszállásoló Superdome-nál. Annál nagyobb kételyeket ébreszt a februári visszatéréssel kapcsolatban az, hogy a város állapota az év elejére nem lesz olyan helyzetben, hogy a lakói az NBA-vel foglalkozzanak.
|